2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A turizmus az európai élvonalba emelte hazánkat

Aranykorát éli a magyarországi turizmus: a tavalyi rekordévet követően úgy tűnik, idén ismét megdőlnek a vendégforgalmi adatok, a nemzetközi kínálatban eddig soha nem tapasztalt népszerűségünk pedig további fejlődési irányt szab a stratégiai ágazatnak.A cél az, hogy 2022-re a turizmus nemzeti össztermékhez való hozzájárulása 13-ról 16 százalékra emelkedjen, az éves vendégéjszakaszám pedig ötvenmillióra nőjön, ehhez a kormány minden eszközt a piac rendelkezésére bocsát. Soha ennyi beruházás, kedvező intézkedés nem történt az iparágban, mint a 2016-ban megkezdett paradigmaváltás óta, januártól pedig az áfacsökkentés és a 44 ezer cég bevonásával zajló, piacfehérítő digitális adatgyűjtés nyit újabb távlatokat. [caption id="attachment_47377" align="alignnone" width="1064"] Illusztráció[/caption] A tavalyi turisztikai rekordév volt, és az idén is megdől minden turizmussal kapcsolatos csúcsteljesítményünk – erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt a szállodafejlesztési boom évében november végén a Párisi Udvar Hotel Budapest megnyitóján. Mint mondta, az ágazatnak nagy szerepe van abban, hogy míg Magyarország kilenc éve a szakadék szélén állt, a nemzetgazdaság ma már európai szinten is kimagasló teljesítményt nyújt. Számos turisztikai mutatónk 2010-hez képest mért nagyarányú növekedése mutatja az évek alatt kialakult, kedvező fejlődési irányt, és várható, hogy a turizmus több területen kimagasló eredményt jegyez az elkövetkező időkben is, amelyhez a tavalyelőtt elfogadott Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia adja a zsinórmértéket. Budapest az európai turisztikai célpontok élvonalába küzdötte föl magát, és egyre nő iránta az érdeklődés nem csupán a határon túl, hanem a magyarok körében is. Idén a főváros a külföldi turisták véleménye szerint Európa legjobb úti célja lett Barcelonát megelőzve, emellett több nemzetközi elismerésben részesült a nemzeti kincseinket, európai keresztény értékrendünket tiszteletben tartó, mégis innovatív magyar vendégszeretet. Így például legutóbb a European Best Destinations nevű szakmai szervezet közönségszavazatok alapján a Szent István-bazilikánál lévő adventi vásárt választotta a legszebbnek a kontinensen 2020-ra, míg a nemzetközi médiában számos helyen kifejezetten előnyös megvilágításban a magyarországi utazási lehetőségekre hívják fel a figyelmet. Ebben nagy segítségére lehet az érdeklődőknek, hogy öt év alatt 86-ról 147-re nőtt azoknak a városoknak a száma, ahonnan közvetlen légi repülőjárat vezet hozzánk.Tavaly az ország lakóinál másfélszer több vendég érkezett külföldről, akik idén is hasonlóan magas arányban vannak jelen. A páratlan nemzetközi sikert az is megalapozza, hogy immár a világ egyik legbiztonságosabb fővárosaként jegyzik Budapestet, ez a tény már az előző évben is a megszokottnál több utazót vonzott. Mára az egyik legfőbb turisztikai vonzerő lett a biztonság, emiatt egyre több küldőország kerül fel arra a toplistára, amely a vendégek száma alapján rangsorolja a külföldi beutazásokat. Idén számottevően nőtt a Németországból, Csehországból, Lengyelországból, Spanyolországból, az Egyesült Királyságból, Oroszországból, Kínából, Olaszországból, Izraelből és Romániából érkezők száma, és például a dél-koreaiak körében is egyre népszerűbbek vagyunk. Az erős beutazópiac, a stabil belföldi kereslet, a magasabb bevételek, a jobb jövedelmezőség, az ígéretes kilátások mára alapvető jellemzői ennek a területnek. A fejlődés több irányból alátámasztott, a külföldi népszerűség mellett ugyanis idén a lakossági fogyasztás is szembetűnően megnőtt a reáljövedelmek nagyarányú erősödése miatt, míg a belföldi turizmus motorját jelentő béren kívüli juttatás, a Szép-kártya költései is rekordsávba ugrottak.Forrás: Magyar Nemzet
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató