2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

A Baranyi Krisztina vezette Ferencvárosban máris összeomlott a méregdrága parkolórendszer

Új szakaszába lépett a ferencvárosi parkoltatási dráma. Baranyi és a volt SZDSZ-es polgármester, Gegesy Ferenc alaposan megvariálta, a “zuglói-modell” mintájára egy igencsak kétes hírnevű cég segítségével átszervezte a ferencvárosi parkolást, ráadásul mindezt jó sok pénzből, legalább 53 millió forintból. Tették mindezt a közgyűlés felhatalmazása nélkül, majd mindezt megkoronázták azzal, hogy Baranyi egyik volt párttársát, Pataki Mártont nevezték ki a parkoltatást is felügyelő FEV IX. Zrt. vezérigazgatójának. Most pedig kiderült: hiába a több tízmilliós (szabálytalan) átszervezés, az automaták nem működnek, vagyis az egész kerületben legalább január 15-ig teljesen ingyenes a parkolás.A választási kampány központi kérdésévé tette a parkolási helyzetet a nyáron Baranyi Krisztina, külön kiemelve, hogy szerinte tolvajok üzemeltették az akkori ferencvárosi parkolási rendszert, és annak megszüntetésére, átszervezésére tett ígéretet. Ebből nem sok minden sikerült, hiszen mint azt maga mondta a november 25-i testületi ülésen, hogy a cégek, akikkel (egyébként szabálytalan módon, közbeszerzés kiírása nélkül) üzletet kötött egy parkoltatási felügyeleti rendszer használatára, “kis tolvajok”. Amiben pedig vélhetően nem téved, hiszen a történet egyik kulcsfigurája az Atlasz Informatika Kft. A cég együtt indult 2018-ban Ferencvárosban egy parkolásüzemeltetési – végül eredménytelen – közbeszerzésen a budapesti parkolás kiskirályával, Kupper András cégével. Azzal a Kupper Andrással, aki országos hírnévnek örvend a Centrum Parkoló körüli csalássorozatnak köszönhetően, amelyek közül legkiemelkedőbb a zuglói napi egymilliós mínuszt termelő rendszer. Tehát a céget igen szoros kapcsolatok fűzik ahhoz az emberhez, aki a zuglói költségvetést már igen szép összeggel megrövidítette az elmúlt években.
Ráadásul Ferencvárosban – mint kiderült – még a zuglói rendszernél is rosszabbul működik a parkoltatás, ugyanis az egyáltalán nem működik. A parkoló automaták sok helyen le vannak fóliázva, máshol egyszerűen nem működnek, esetleg alkatrészek hiányoznak belőlük. A káoszt fokozza, hogy a kerületben a telefonos ügyfélszolgálat sem működik, illetve a helyi lakosok sem tudják használni az online regisztrációs rendszert. Szerencsére ezért senki nem kapott csomagot vagy kerékbilincset, ugyanis személyi állomány hiányában ellenőr sincs, aki a büntetéseket kiszabja. Persze ez az autósoknak akár jó hír is lehetne, a helyieknek biztos nem az:a működésképtelen parkolási rendszer hiánya miatt napi (!) közel 10 millió forinttól esik el az önkormányzat, vagyis a leállás 12 napja alatt 200-220 millió forint bevétel kieséssel számolhat az önkormányzat. Forrás: Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató