2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

112 éve született Wass Albert

Szidnak, gyaláznak – mi csak dolgozunk. Építgetjük a fundamentumot és álmodunk föléje palotát, erős várat, kőcsipkés templomot, melybe belefér majd egész nemzetünk, amikor mi már régen nem leszünk. Szerszámmal cseréltük föl a fegyvert egy dolgos Isten hű szolgálatában, s csak építünk, a vaksötétben is, tikkadt napfényben, vihar záporában, bámészkodók gúnykacaja közt, s az apostolok szent alázatával dacolunk egy megvadult világgal. Mert tudjuk, hogy a roppant sírgödörben csak népünk múltja van, jövője él, s az élő lélekért kérges kezünkben szikrát vet a kő meg az acél. S épül a fal, a vár, a citadella a meggyalázott, árva sírhalomra. „Ne csüggedj, testvér” – suttogjuk egymásnak, ha sért a szitok s fáj a gúnykacaj, „elcsorgó véres verejtékünk árán feltámad egyszer újra a magyar, s a kőre, mit leraktunk éjszaka, fölépül hajnalra az új Haza!”
Wass Albert a Mezőség szívében született, a Kolozs megyei Válaszúton 1908. január 8-án arisztokrata családban (a família a nemesi címet még Szent László királytól nyerte). Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott a Farkas utcai Református Kollégiumban végezte. 1926-ban érettségizett, majd Debrecenbe, a Gazdasági Akadémiára ment, ahol erdészeti diplomát szerzett.
Ezután Stuttgartban (Universität Hohenheim) és Párizsban (Sorbonne) tanult tovább, újabb erdőmérnöki és vadgazdasági diplomákat szerzett. Édesapja betegsége miatt 1932-ben visszatért Erdélybe, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte.   Első könyve, egy verseskötet 1927-ben jelent meg, majd ezt követte a második 1930-ban. Egy évvel később a marosvásárhelyi színházban bemutatták egyik színdarabját. 1935-ben jelent meg első regénye, a Farkasverem, mely hamarosan sikerkönyvvé vált. Ennek köszönhetően Baumgarten-díjban részesült. Családi nyomásra feleségül vette unokatestvérét, Wass Ilona lányát, báró Siemers Évát, akitől hat gyermeke született. 1936-ban nagyapja halála után átvette annak egyházi tisztségét: az erdélyi magyar református egyház püspökségének főgondnoka lett. Wass Albert második világháborús szerepe a ma napig vitatott. A kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án távollétében halálra ítélte – apjával együtt – „háborús bűnökért és gyilkosságért”. Különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. A világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta. Először Sopronba ment, majd egy bajorországi kis faluban, Bleibachban maradtak 1949-ig, később Hamburgban élt. Onnan négy fiával, 1951. szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig a Floridai Egyetemen a nyelvi laborban dolgozott technikai segédszemélyzetként (ő kezelte a magnószalagokat). Feleségét tüdőbaja miatt nem engedték beutazni az Államokba, ő Endre fiával Németországban maradt, később 1952-ben el is váltak. 1952-ben újranősült, a skót származású Elisabeth McClain-t (1906-1987) vette feleségül. Ekkor költözött a család az Ohio állambeli farmról a floridai Astorba, az Ocala Nemzeti Park területére – ez lett végleges otthonuk. Második feleségével, annak haláláig békében éltek (1987. március 29.). Közben azért jó dolgok is történtek vele: 1957-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, majd megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet (1963). Dolgozott a Szabad Európa Rádióban is. A nácizmusról és kommunizmusról szóló előadásokat tartott Amerikában és Kanadában. A román titkosrendőrség többször tett kísérletet az író megfélemlítésére, elhallgattatására, sőt megöletésére. 1979-től többször próbálták kiadatási kérelemmel Romániába szállíttatni egy 1946-os, hamis tanúvallomásokon alapuló, romániai népbírósági ítéletre hivatkozva. Az USA és az FBI mindannyiszor elutasította Ceausescu álságos kiadatási kérelmeit. Ugyanakkor 1985 őszén „Securitate-terroristák” bizonyítottan gyilkossági kísérletet követtek el Wass Albert ellen. 1987-ben meghalt a második felesége. Nem egészen négy év múlva, 83 éves korában feleségül vette Mary La Plantát, amelyet aztán nagyon megbánt. 90 éves korában, 1998. február 17-én Floridában, egyes állítások szerint önkezével, mások szerint békés halállal, megint mások szerint ellenfeleinek sikeres merénylete által zárult le XX. századi tragédiákat és újrakezdéseket megélő, vállaló és vallató élete. Hamvait titokban hozták haza. Egy részét a marosvécsi Kemény vár parkjában helyezték örök nyugalomra, a Helikoni asztalhoz közel, másik részét szélnek eresztették az Istenszékén, a Kelemen-havasok magas csúcsán, ahogyan rendelkezett. 1995-ben ezt írta egyik barátjának: „… ha befejeztem ezt az életet szelek szárnyán, csillag-ösvényen hazatérek újra …”. Kiemelkedő értékűek Wass Albert utolsó életszakaszában alkotott művei is: a Kard és kasza című kétrészes nagyregényében egy 800 évre visszatekintő magyar család szenvedéstörténetét dolgozza fel, Hagyaték című, szintén kronologikus jellegű mítoszkönyvében a magyarság keletről hozott hagyományai mellett a kereszténység végső kérdései (erény és bűn, becsület és embertelenség) kapnak nagy formátumú, epikai-lírai válaszokat. Legsikeresebb művének A funtineli boszorkányt tartotta. Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása még ma is folyik. https://youtu.be/i1F7QtRuvnk
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató