2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Franciaországi mecsetben toborozhattak ISIS-tagokat

A francia esküdtbíróság nyomozást rendelt el egy Seine-Saint-Denis-ben lévő mecset ügyében, ahova feltűnően sok olyan hívő járt, akik később csatlakoztak az Iszlám Államhoz. A gyanú szerint a mecsetben toboroztak tagokat az ISIS számára.  Egy 2200 oldalas jelentés (Banlieue de la République, A Köztársaság elővárosai) Seine-Saint-Denis-t úgy írja le, mint a „dezindusztralizáció pusztaságát”, az 1,4 milliós lakosságon belül több mint 600.000 muszlimnak ad otthont (elsősorban Észak-és Nyugat-Afrikából). A jelentés szerint „egyes területeken, a város lakosságának harmada nem rendelkezik francia állampolgársággal, és sokan vonzódnak az iszlám identitáshoz”.   A tanulmány szerint a muzulmán vallási intézmények és gyakorlatok egyre inkább kiszorítják az erős világi hagyománnyal rendelkező államot és Francia Köztársaságot. A jelentés szerint például a francia iskoláknak, amelyek szigorúan nem vallásosak, hagyományosan az a szerepe, hogy a Francia Köztársaság világi értékeire képezze és szocializálja a fiatal állampolgárokat. Azonban sok muszlim diák elutasítja az integrációt és gyakran bojkottálja az iskolai étkezést, ha az étel nem halal (az iszlámban vallási előírások szerint engedélyezett).   A felmérés például a házassággal kapcsolatos eltérő társadalmi attitűdökre is rámutat. A jelentés azt mondja, hogy bár Franciaországban a legtöbb ember nem ellenzi a vegyes házasságokat, „a külvárosokban meglepve tapasztaltuk, hogy a muszlim válaszadók jelentős része azt mondta, hogy ellenzi a nem-muszlimokkal kötendő házasságot.” A kutatók megvizsgálták a 2005-ös zavargások okait is, amiről azt mondták, hogy megkérdőjelezi a modern Franciaország alapvető mítoszát, azaz „azt a fenntartás nélkül osztott hitet, hogy a nemzet mindig képes integrálni az embereket.” A tanulmány azt mondja, hogy a Francia Köztársaságot, amely nem teljesítette az „egyenlőség” ígéretét, felváltják az iszlám értékek és a külvárosok lakosai egyre inkább nem látják franciának magukat.A jelentés hozzáteszi, hogy elsősorban nem a francia állam a felelős, és hogy sok muszlim bevándorló egyszerűen nem akar beilleszkedni a francia társadalomba. Bár a szegény külvárosokban a neheztelésnek társadalmi gyökerei is vannak (elsősorban a munkahelyek hiánya), a jelentés szerint a lázongók a frusztrációjukat olyan szókincsből fejezték ki, melyet „az iszlám szókészletéből kölcsönöztek”. A jelentés rámutat, hogy Clichy és Montfermeil Franciaország egyik legnagyobb városmegújítási projektjének része. Az integrálódás számos fizikai akadályát távolították el, és erőfeszítéseket tettek arra, hogy a terület csatlakoztassák a tömegközlekedési hálózatokhoz és javítsák a közbiztonságot. Ennek ellenére, az alacsony tanulmányi eredmények népbetegségnek számítanak a muszlim lakosság körében. Ez viszont Franciaországot „megosztott nemzetté” teszi. A legtöbb muzulmán fiatalt „nem lehet foglalkoztatni.” Sok muszlim fiatal pedig a „deviáns viselkedéseket választja egy párhuzamos gazdaságban, amik közül a kábítószer-kereskedelem a legjelentősebb.” „Magas születési ráta sújtja az afrikai Száhel-övezetből újonnan érkezett családokat. Az anyák sokáig dolgoznak, és a fiatal gyermekekre az oktatási rendszer felügyel, ami veszélyezteti a társadalmi integrációjukat,” olvasható a jelentésben. Az iszlám tölti ki az űrt. A tanulmány szerzőit megdöbbentette a halal piac robbanásszerű fejlődése Franciaországban az elmúlt években, és arra is rámutatnak, hogy a halal kifejezés meghatározása nagymértékben kibővült. A felmérés azon kérdése, hogy „Tiszteletben tartod a halalt?” kiemeli „a szó különböző jelentésének komplexitását, amely a legszigorúbb értelemben csak a tiltott élelmiszert jelenti, de ezen felül egyfajta magatartási kódexet, szabványokat és a domináns értékek kifejezését is magában foglalhatja, amelyek a társadalom számos területén elválasztják a „halal”-t a „haram”-tól, a jogszerűt a jogszerűtlentől.” A jelentés ismerteti a mecsetek és imaházak burjánzását a külvárosokban. A mecsetek vallásos irányultságát erősen befolyásolja az adott mecset alapítójának vagy elnökének nemzeti származása.  Forrás: V4NA nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató