2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Robbanást hallottak, három épület lángol Óbudán

Frissítés:19:22Leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este, három egymás melletti épület ég – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.Kolozsi Péter azt mondta, hogy a vezetéket, amely a földön fekszik, áramtalanítani kell, ami jelentősen nehezíti a nagy erőkkel kivonuló tűzoltók munkáját.
A legfontosabb feladat a tűz körülhatárolása
– jegyezte meg a helyettes szóvivő.
A körülmények tisztázására tűzvizsgálati eljárást indítottak
– közölte Kolozsi Péter.19:13A hvg.hu egyik olvasója szerint a távfűtőművek kapott lángra, úgy tudja, gázrobbanás történt, a katasztrófavédelem ezt nem erősítette meg. Úgy tudjuk, a tűzben senki sem sérült meg. A Bécsi úti felüljáróról elterelték a forgalmat, a lángok messziről látszanak.  Első információk:  Három épület lángol Óbudán, a tűzoltóság nagy létszámban vonult ki, már megkezdték az oltást - erősítette meg az Index olvasóinak észrevételét a Katasztrófavédelem. A helyszínen azonban leszakadt egy nagyfeszültségű felsővezeték, ami jelentősen megnehezíti és veszélyessé teszi az oltást, mivel a vezetéket eleinte még nem áramtalanították, ami a rengeteg vízzel járó oltásnál komoly kockázatot jelent.
20200112 182523
A katasztrófavédelem szóvivőjének elmondása szerint bár még tart az épületek átvizsgálása, de az oltás elején úgy tűnik, személyi sérülés nem történt. Valamivel később azt is hozzátette: időközben megtörtént a vezeték áramtalanítása, ami nagy mértékben segíti az oltást. Olvasóink beszámolója szerint egy nagy robbanás hallatszott, és az áram is elment néhány percre. Többen számoltak be arról, hogy a robbanás a Budai Fűtőerőműnél történt, de a Katasztrófavédelemnek nincs információja arról, hogy az erőművet is érintené a tűz. A helyszín olvasóink szerint a Bécsi út, Pomázi út, Kunigunda utca és Bojtár utca által behatárolt területen belül van.  Frissítjük!  Forrás: (MTI, Index, HVG)
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató