2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Harmincmilliárd forinttal több jut szociális ellátásokra

A tavalyinál közel harmincmilliárd forinttal több pénzt fordít idén a kormány szociális ellátásokra – jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Mezőkövesden.
Tállai András egy projektzáró rendezvényen arról beszélt: az elmúlt kilenc évben a kormány komoly eredményeket tud felmutatni a pénzügyi áldozatvállalás terén. A gyermekétkeztetés támogatására 2010-ben 32 milliárd forintot fordított, míg az idei költségvetésben erre már 82 milliárd forint áll rendelkezésre. „A gyermekek otthongondozási díja 2019-ben 100 ezer forintra nőtt, míg ebben az évben további 24 százalékkal emelkedik és a bővülés 2022-ig biztosan folytatódik” – tette hozzá, jelezve, hogy a tavaly 15 százalékkal megnövelt ápolási díj 2020-ban további öt százalékkal lesz magasabb. Az államtitkár emlékeztetett: az elmúlt esztendőben szociális ellátásokra összességében közel 200 milliárd forint jutott, erre a területre az idei költségvetésben mintegy 27 milliárd forinttal több forrás van elkülönítve. A szerdán lezáruló és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósult kezdeményezést ismertetve Tállai András kifejtette: az 2017-ben indult egymilliárd forintos keretösszeggel és 109 járásban segített nehéz sorsú embereken. „A projekt során egyebek mellett élelmiszercsomagokat osztottak és életviteli tanácsokkal is ellátták a 10 ezernél több érintettet” – mondta. „A most befejeződőhöz hasonló szociális programok támogatása továbbra is kiemelt kormányzati célkitűzés marad” – jegyezte meg, kitérve arra is: a szerdai projektzárón ismertetett munka eredménye igazolja, hogy a kabinet kiemelt céljaival összhangban ezen a területen is sikeresen és hatékonyan lehet felhasználni az uniós pénzeket.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató