2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Antiszemitizmus elleni koordinátort nevezett ki az illegitim Conte

Az antiszemitizmus elleni politikai és társadalmi fellépés előmozdítása lesz a feladata Milena Santerininek, akinek kinevezését Giuseppe Conte kormányfő Twitter-bejegyzésben szerda este jelentette be.A hivatalos elnevezéssel "antiszemitizmus elleni nemzeti koordinátor" pénteken kezdi meg munkáját.   A 66 éves Milena Santerini a milánói Sacro Cuore katolikus egyetem tanára, a milánói Soá Alapítvány alelnöke, a római Soá Múzeum vezetőségi tanácsának tagja, valamint részt vesz az olaszországi zsidó dokumentációs központ munkájában is. 1971 óta a katolikus Szent Egyed Közösség tagja, 2013 és 2018 között olasz parlamenti képviselő volt a Mario Monti volt kormányfőhöz közeli kereszténydemokrata Scelta Civica párt színeiben. Milena Santerini közösségi oldalán úgy reagált, hogy a január 27-i emlékezet napján (az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulóján) "ne felejtsük, meddig tud eljutni a gyűlölet, mely ellen mindannyiunknak küzdeni kell". Tavaly októberben a holokauszt-túlélő Liliana Segre javasolta egy antiszemitizmus- és gyűlöletellenes parlamenti bizottság felállítását. A 89 éves, örökös szenátor Segre ezt azzal indokolta, hogy személyét is folyamatos antiszemita támadások érték több szélsőséges szervezet részéről, valamint közösségi bejegyzésekben is. A Segre-bizottságot a parlament megszavazta, de a jobboldali koalíció pártjai, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini vezette Liga és a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) tartózkodott. Liliana Segre később napi 24 órás testőri őrizetet kapott. Giorgia Meloni korábbi kijelentései szerint:
az olasz jobboldal álláspontja egyértelmű: elítéli az antiszemitizmust, de nem támogatja a "kétszínű", Izrael-ellenes olasz baloldal szorgalmazta bizottságot.
Matteo Salvini kezdeményezésére a római szenátusban csütörtökön konferenciát tartanak az antiszemitizmus "új megnyilvánulási formáiról". Salvini meghívta Liliana Segrét - akivel korábban személyesen is találkozott -, ő azonban elfoglaltságaira hivatkozva nem fogadta el a felkérést.Forrás: MTI 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató