2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Eddig kétmilliárd forintot fizetett ki az állam a nyelvvizsgák után

Két év alatt már csaknem kétmilliárd forintot fizetett vissza az állam a nyelvvizsgákra – írja a pénteki Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatásra hivatkozva.
A nyelveket tanuló fiataloknak 2018 januárja óta van lehetőségük arra, hogy a vizsgadíjakat visszaigényeljék az államtól, 2019. november 30-ig 65 247-en éltek vele. A középfokú vizsgákért átlagosan 28-34 ezer forintot kell fizetni a legnépszerűbb nyelvvizsga-központokban, a felsőfokú bizonyítvány megszerzése pedig akár 38 ezer forintba is kerülhet. Bár a pénzt mindenképpen ki kell fizetni, de ha sikerült a vizsga, és az illető 35 év alatti, akkor visszakapja az összeget.
A többség ebbe a korosztályba tartozik, 2019-ben 112 ezer vizsga közül 101 ezerre 35 évnél fiatalabbak jelentkeztek.
A támogatás – amelynek mértéke legfeljebb a minimálbér 25 százaléka lehet – a külföldön megszerzett, de honosított bizonyítványra is jár, és bizonyos esetekben az emelt szintű idegen nyelvi érettségi díját is vissza lehet igényelni. Az állam 27 idegen nyelv vizsgáit támogatja, a legnépszerűbb angol, német, olasz és francia mellett többek között a latin, arab, japán, kínai, illetve a nemzetiségi nyelveket is.Forrás: hirado.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató