2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Betiltották az EP-ben a zászlókat, az asztalukra nem tehetik ki a képviselők

Nem tűzhetik ki nemzetük zászlaját az EP-képviselői parlamenti asztalukon a továbbiakban. A tilalmat David Sassoli, az Európai Parlament új elnöke vezette be, intézkedése ellen pedig számos képviselő emelte fel a szavát, mondván, hogy az a nemzeti szuverenitás elleni támadásként is felfogható.David Sassoli, az Európai Unió frissen megválasztott elnöke első intézkedései között tiltotta meg az EP-képviselők számára azt, hogy ülőhelyeikhez tartozó asztalukra hazájuk zászlaját is kitegyék. A tiltás indokolása szerint a nemzeti zászlók a továbbiakban molinónak minősülnek. Ezek használatát az Európai Parlament házszabálya eleve tiltja, mivel alkalmazásuk zavarja a parlamenti ülések rendjét.   Több EP-képviselő, köztük Nigel Farage brit politikus és Jan Zahradil, a cseh Polgári Demokrata Párt európai parlamenti képviselője is kommentálták a döntést. Farage szerint a brit nemzeti szimbólumok tiltása újabb indok a Brexit mellett, Jan Zahradil pedig a Polgári Demokrata Párt nevében úgy fogalmazott, hogy a frakció betartja ugyan ezt az „ostoba új szabályt”, de a jövőben mindenképpen tiltakozni fog ellene.   Nem minden EP-képviselő osztja azonban a fenti véleményeket. Dita Charanozvá (Újítsuk meg Európát), cseh honfitársával ellentétben úgy véli, hogy Sassoli nem vezetett be tilalmat. Szerinte mindössze annyi történt, hogy az Európai Parlament elnöke a jövőben a létező szabály pontosabb betartását várja el a képviselőktől.   Egy másik cseh politikus szintén Zahradil ellenében foglal állást. Tomáš Zdechovský, a cseh Kommunista Párt (KSČM) EP-képviselője szerint kicsinyes dolog az ügyet felfújni. A maga részéről a tiszta asztal híve, továbbá arra hívta fel kollégája figyelmét, hogy ha Zahradil sérelmesnek tartja az elnöki intézkedést, nyújtson be panaszt, és bocsássa vitára a zászlók kérdését. Máskülönben „arra is van lehetősége, hogy a cseh zászlót öltönye hajtókán is viselje”, tekintette arra, hogy ezt semmilyen szabály nem tiltja.   A Kommunista Párton belül ugyanakkor mérsékelt hangok is megszólaltak az ügy kapcsán: Kateřina Konečná EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a tiltás abból a szempontból egyáltalán nem szerencsés, hogy tovább erősíti azt a képzetet az Európai Unióval kapcsolatban, hogy annak intézményrendszere merev, s működését az „értelmetlen szabályokhoz való szigorú alkalmazkodás” jellemzi.   Marcel Kolaja EP-képviselő szerint Sassolinak előbb a képviselőkkel kellene egyeztetnie az ügyben, képviselőtársa, Jiří Pospíšil szerint pedig a döntés egyenesen túlzó, erőltetett.Forrás: Mandiner
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató