2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

MSZP-s fekete kassza: a NAV eljárást indított

A szocialisták egy hónapra kitiltották a köztévé stábját.Az adóhatóság indíthat eljárást az MSZP homályos pénzügyeivel kapcsolatos feljelentés nyomán – értesült a Magyar Nemzet. A szocialisták mindeközben egy hónapra kitiltották sajtótájékoztatóikról a köztévé híradójának stábját, miután az ügyről kérdezték Harangozó Gábor elnökségi tagot. Az ügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága részére továbbította a feljelentést annak elbírálása érdekében – közölte lapunkkal Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője. Ismert, a IX. Kerületi Ügyészséghez fordult és költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen bejelentést tett Tényi István, miután az MSZP-ből kilépő Szanyi Tibor egy interjúban arról beszélt, hogy Tóth Bertalan pártelnök homályos eredetű forrásokból köti magához a pártvezetés nagy részét. – Az elnökség egyes tagjai és a pártelnök között obskúrus, átláthatatlan, titokban tartott pénzügyi megállapodás van, ami azt jelenti, hogy az elnök és frakcióvezető biztosít nekik valamilyen fizetést – jelentette ki Szanyi. Elmondása szerint kevéssé tudja, hogy Tóth miből finanszírozza ezt a megállapodást, azt viszont ténynek nevezte, hogy az elnökség kétharmada érintett az ügyben. A történtek után a Fidesz kommunikációs igazgatója közölte: az MSZP nem teheti meg, hogy nem válaszol a fekete kasszával kapcsolatos kérdésekre. – Milyen fekete kasszáról van szó, kik kezelik ezt a fekete kasszát, milyen pénzek vannak benne, honnan kerülnek ezek a pénzek a kasszába, kik kapnak pénzt ebből a titkos kasszából és mennyit – sorolta Hollik István. A szocialisták közleményükben állították, hogy „az MSZP-nek sem fekete, sem fehér, de még piros kasszája sincsen”. Szerintük aki ilyet állít, az hazudik, ezért a párt közölte, hogy bírósághoz fordul. Tény ugyanakkor, hogy korábban már számos MSZP-s politikusuk beszélt titkos széfekről, ismeretlen eredetű támogatásokról, köztük Gyurcsány Ferenc, aki 2013-ban kijelentette: „Én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk.” De Németh Gábor, az MSZP-hez közeli Egyenlítő blog volt főszerkesztője, illetve Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselő is beszélt korábban egy titkos páncélszekrényről, ahonnan milliókat kaptak kézbe a párt vezető politikusai.Az MSZP Villányi úti központjában a köztévé híradójának sikerült megszólaltatnia az üggyel kapcsolatban Harangozó Gábor elnökségi tagot, aki kezdetben tagadta, majd elismerte, hogy a párt által létrehozott Szociális Demokrá­ciáért Intézet programigazgatójaként is kap még juttatást. Az intézettel Tóth Bertalan tavaly márciusban kötött négy hónapra harmincötmillió forintos megbízási szerződést. Ezért adatgyűjtést, adatfeldolgozást, elemzések készítését, majd ezek összegzését és prezentálását, valamint politikai elemzések készítését vállalta az MSZP-frak­ciónak a társaság, amelyet a cégadatok szerint 2019-ben alapítottak és a szocialisták Villányi úti központjában jegyeztek be. Miközben a köztévé híradója Harangozó Gábort kérdezte, hirtelen megjelent a párt szóvivője, Nyakó István, aki némi fizikai ráhatással tessékelte ki a központból a stábot, közölve, hogy egy hónapra kitiltja őket az MSZP sajtótájékoztatóiról.Forrás: Magyar Nemzet
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató