A szerdai ülést követően Szijjártó Péter kifejtette: a világban kezd elharapózni a vallások és vallási csoportok, különösen a kisebbségi sorban élő vallásos közösségek üldözése.

Ez egy olyan jelenség, amely ellen fel kell lépni. A valláshoz való jog az egyik legalapvetőbb emberi jog, még akkor is, ha a nemzetközi liberális főáramlat ezt nem hajlandó elismerni – mondta.

A nagy nemzetközi szervezetek is hajlamosak szemet hunyni a vallások, illetve a vallásos csoportok üldözése felett. Ez elfogadhatatlan jelenség, biztosítani kell minden egyes ember számára a szabad vallásgyakorlás jogát és lehetőségét. Fel kell lépni minden olyan esetben, amikor sérül az egyének, csoportok vagy közösségek vallásgyakorláshoz fűződő joga – közölte Szijjártó Péter.

A külügyminiszter elmondta, hogy

Donald Trump tavaly az ENSZ-ben tett egy kezdeményezést, amelynek nyomán most létrejött a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetsége.

Szijjártó Péter közölte, hogy Magyarország első európai uniós országként jelezte csatlakozását a kezdeményezéshez. A miniszter hangoztatta, hogy Magyarország ki fogja venni szerepét az új nemzetközi szövetség munkájából.

Magyarország nem fogadja el, hogy a keresztény közösségek elleni fellépések, a keresztény közösségek elleni üldöztetések felett szemet hunynak a nemzetközi szervezetek – mondta a politikus.

Kiemelte, hogy Magyarország több mint ezer éve keresztény állam, ezért felelőséggel viseltetik a világban nehéz sorban élő, üldöztetést elszenvedő keresztény közösségek iránt.

Ezeket a keresztény közösségeket Afrikában és a Közel-Keleten eddig 50 millió dollárral támogatta Magyarország. Ebből a pénzből templomokat, lakóházakat, kórházakat és iskolákat építettek újjá. A támogatásnak köszönhetően hetvenezer ember maradhatott otthonában vagy tudott hazatérni – tette hozzá.

A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a keresztényellenességet mintegy a diszkrimináció utolsó elfogadható formájaként írják le a nemzetközi liberális közbeszédben.

Közölte: fel kell lépni az üldöztetést szenvedő keresztény közösségek védelmében. Mint hangsúlyozta, Magyarország eddig is, és ezután is fel fogja emelni hangját ebben a kérdésben, mert a vallásgyakorláshoz fűződő jogot az egyik legalapvetőbb emberi jognak tartja.

Hozzátette, örvendetes, hogy a világ első számú szuperhatalma, az Egyesült Államok és elnöke, Donald Trump állt ennek az ügynek az élére.

Az Egyesült Államok és a hozzá csatlakozó 26 ország már kellően erős ahhoz, hogy a vallásszabadság biztosítása iránti nemzetközi fellépés sikeres lehessen – jelentette ki Szijjártó Péter.

„Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország első európai országként csatlakozott az amerikaiak által létrehozott új nemzetközi szövetséghez” – mondta.

A szövetségnek 27 tagja van, az Egyesült Államok, Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Brazília, Bulgária, Csehország, az Egyesült Királyság, Észtország, Gambia, Georgia, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izrael, Kolumbia, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szenegál, Szlovákia, Szlovénia, Togo és Ukrajna.