2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kevés aláírás gyűlt össze

Nagyon rosszul áll a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtés, további támogatókra lenne szükség - mondta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja péntek reggel az M1 aktuális csatornán.Dabis Attila közlése szerint az SZNT által kezdeményezett akciót azért indították, hogy az Európai Unió is járuljon hozzá anyagilag a hagyományos nemzeti közösségek identitásának megőrzéséhez. Azt gondoltuk, hogy ez egy olyan téma, amely alapvetően érint mindenkit, ehhez képest nem mozdultak meg azok a partnerek, akik szóban már nagyon sokszor jelentkeztek a közös munkára – fogalmazott Dabis Attila. Elmondta, hogy már csak 90 nap van hátra az akció végéig, és mindössze 60 ezer aláírás gyűlt össze. A műsorban elhangzott az is, hogy egymillió aláírásra lenne szükség a kezdeményezéshez. A külügyi megbízott szerint még mindig van elegendő idő arra, hogy ezen változtassanak, de ehhez mostantól naponta legalább 10 ezer aláírást kell gyűjteniük.A Vadhajtások olvasóit ezért arra kérjük, erre a linkre kattintva minél előbb írják alá a kezdeményezést, ha ezt még nem tették meg.Forrás: Demokrata
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató