Vadhajtások

Informátor – Hiába bujkál, politikai következményei kell legyenek Niedermüller kereszténygyűlölő kijelentéseinek

A niedermülleri kijelentés tipikus esete a védhetetlennek, ennek ellenére a békés tiltakozó akciót ellentüntetők zavarták meg. A hangoskodók ismerősnek tűnhetnek, hiszen minden kormányellenes tüntetés állandó résztvevői – hangzott el a Hír TV Informátor című műsorában, amelynek témája, hogy a DK-s politikus keresztényellenes kijelentései rég nem látott indulatokat váltottak ki a magyar társadalomban.

Mint a műsorból kiderül, a békés tiltakozást nemcsak a kormányellenes tüntetések állandó élharcosai zavarták meg, hanem a Ligetvédők is képviselték magukat. Bayer Zsolt az Informátornak elmondta:

 

a jobboldalnak nem szabad szó nélkül elmennie minden mellett. Niedermüller Péter kijelentésének kellenek, hogy legyenek következményei.

 

Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint

 

az ellenzék az Alinsky-módszert használja, és polgárháborús helyzeteket szeretne előidézni, hogy kormányt buktathasson.

 

A műsor felidézi: a tüntetést követően Niedermüller Péter az ATV-nek ismét arról beszélt, hogy nincs miért bocsánatot kérnie, a lemondás pedig eszébe sem jutott. A kereszténygyalázó Niedermüller Pétert az Informátor telefonon és személyesen is kereste, de a polgármester bujkál, így csak sajtófőnökével, a korábbi tévés Dömsödi Gáborral tudtak beszélni. Dömsödi olyannyira belelovallta magát Niedermüller mosdatásába, hogy sértődöttségében azt mondta: a műsor stábja a gyűlöletes, ők végeznek gyűlöletkampányt Niedermüller Péter ellen.

Forrás: Pestisracok.hu