Vadhajtások

A 2020-as Becsület Napjáról a Betyársereg szemével

Mint minden év februárjában, így idén is sor került a történelemkönyvekből Kitörésként ismert eseményben részt vevő, illetve ott elesett magyar és német katonák előtti kegyeleti megemlékezésre, melyen természetesen a betyárok is képviseltették magukat, méghozzá kimagasló létszámmal. Alább a Betyársereg szemszögéből a 2020-as Becsület Napi megemlékezés.

A rendezvény megszervezését és lebonyolítását, mely idén is kiválóan sikerült, ismét testvérszervezetünk, a Légió Hungária vállalta magára, a helyszínválasztás pedig ebben az évben a Városmajorra esett. A megemlékezés előtti napokban az a hír járta be a hazai médiát, hogy a rendőrség betiltotta a rendezvényt, így még a szokásosnál is nagyobb figyelem irányult az eseményre. Ennek következtében a résztvevők száma is jóval magasabb volt a korábbi évekéhez képest (a balliberális sajtóban 4-500 főről írtak, de mindazon hazafiak szerint, akik évtizedek óta látogatnak és szerveznek ehhez hasonló megmozdulásokat, tehát „van hozzá szemük”, a valósághoz inkább a 800-1000 ember állt közelebb.)

De nem csak azokat vonzotta ilyen nagy számban az esemény, akik méltó módon kívántak megemlékezni ezen a hűvös, napsütéses szombat délutánon, hanem olyanok is több százan jöttek el, akiknek az volt a célja, hogy megzavarják a rendezvényt. A helyszínül szolgáló park mindkét oldalán ellendemonstrációt tartottak, az egyik irányból a részben külföldről érkezett antifasiszták igyekeztek zajongással felhívni magukra a figyelmet, míg a túloldalról kisebbségi jogvédők, alvilági elemek beszédeiből szűrődtek be hangfoszlányok. Az ő jelenlétük egyébként számos kérdést is felvet. Például azt, hogy a hagyományait, szokásait, hitét következetesen őrző, a halottakat messzemenőkig tisztelő cigányság körében hogyan fordulhat elő, hogy más embereket, akik a saját halottaikról emlékeznek meg, megzavarják…

lletve, hogy együttműködjenek olyanokkal, akik köztudottan támogatják a homokosokat, pedofilokat és a migránsokat is… Arról már nem is beszélve, hogy az utóbbi években rendszeresen lehetett arról hallani az ügyben megszólaló roma vezetők, értelmiségiek részéről, hogy ők is a magyar nemzet részei, az őseik együtt építették és védelmezték a hazát a magyarokkal. De ha az ő nagyszüleik és dédapáik is a vérüket ontották a Második Világháborúban a magyar haza védelmében, és vállt vállnak vetve harcoltak a magyarokkal a megszálló Vörös Hadsereg ellen, akkor miért nem emlékeztek ők is inkább méltósággal a saját hősi halottaikra? Ahelyett, hogy megzavarták volna mások kegyeleti megemlékezését…

Egyébként már maga a kontraszt is rendkívül sokatmondó volt, ami a megemlékezők, illetve a rendzavarók megjelenése és viselkedése között mutatkozott. Míg az egyik oldalon fegyelmezetten sorakoztak fel azok az emberek, akik a társadalom hasznos, értékes tagjaiként élik mindennapjaikat, és emelkedett beszédeket hallgatva helyezték el az emlékezés koszorúit és mécseseit, addig velük szemben a degenerált eLMeBeTeQek, gonosztevők hordái dühöngtek és fenyegetőztek. Olyan alakok, akik talán életükben nem végeztek még a haza és a nemzet szempontjából üdvös tevékenységet, és legfeljebb mentális betegségeikkel, az elfogyasztott kábítószerek mennyiségével, vagy a börtönben töltött évek számával dicsekedhettek volna… És akik közül valószínűleg nem sokan lettek volna képesek végigcsinálni a februári mínuszokban, éjszakai sötétségben az embert próbáló, hatvan kilométeres teljesítménytúrát, amely a megemlékezés befejeztével vette kezdetét.

Az antifasiszta csürhe megmutatta, hogy mennyire utálja a magyarságot. Képesek voltak a magyar Himnusz közben fújolni.

Végül pedig az is elgondolkodtató, hogy bár a balliberális történelem(ferdítő) elbeszélés szerint az 1945-ben Buda várát ostromló szovjetek „dicsőséges felszabadítók”, míg a bekerített védők ellenben „háborús bűnösök” voltak, valamiért mégis róluk emlékezik meg évről évre növekvő számban több ezer tisztességes, normális ember, méltóságteljes és színvonalas rendezvények, teljesítménytúrák keretében. Ezzel szemben nem nagyon lehet találkozni a hírekben olyasmivel, hogy az egykori harcokban szintén elesett szovjet katonák és partizánok emléke előtt a felszabadított magyar munkások ezrei rónák le kegyeletüket… Ehelyett csupán néhány száz őrjöngő, antiszociális elem fenyegetőzését és tombolását láthatjuk újra és újra, akik legtöbbje aligha sorolja magát a magyar munkásosztályhoz…

Forrás: Betyarsereg.hu