2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A Fidesz-KDNP vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány ellen

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz-KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy “ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók” a DK elnöke körül – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Hollik István azt mondta, az elmúlt napokban hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza “zavaros vagyonnyilatkozatát”, ez nem történt meg, pedig “valami nagyon nem stimmel” a DK elnökének pénzügyei körül. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc, aki szereti a nép egyszerű gyermekeként beállítani magát, az elmúlt négy évben több mint 2 milliárd forintot vett ki Altus nevű cégéből. Az ellenzéki politikus 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, csak a foglaló volt 225 millió forint “egy titokzatos ingatlanért”, továbbá “300 millió forintos osztalékadót emleget, meg hogy 200 millió forintot Gyurcsányné vagyonnyilatkozatában kell keresni” – sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A DK elnöke azt is állítja – folytatta -, hogy 100 millióért “csinosította ki” az Apró-villát, “egy 100 milliós ház is felbukkan Kötcsén”, továbbá közlése szerint 70 millió forintot költött a gyermekei iskoláztatására, 80 milliót pedig a gyermekei lakására.

Ezek a pénzügyek sok mindent bizonyítanak, de azt biztosan nem, hogy Gyurcsány Ferenc a nép egyszerű és átlagos gyermeke lenne

– fogalmazott Hollik István, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc ezekhez a milliárdokhoz “rablóprivatizációnak köszönhetően” jutott hozzá, “a régi pártállami kapcsolatait kihasználva”. A kommunikációs igazgató azt mondta: “akárhogy osztunk-szorzunk”, azt látni, hogy Gyurcsány több százmillió forinttal nem tud elszámolni, a cégéből kivett ugyanis 2 milliárd forintot, de messze nem költött el ennyit, a különbözet viszont nem jelenik meg a vagyonnyilatkozatában, ezért tartják indokoltnak az eljárást. A DK-elnök múlt vasárnapi évértékelőjét Hollik István úgy kommentálta: ez az évértékelő is megerősítette, hogy a balliberális pártok valódi vezetője Gyurcsány Ferenc. Karácsony Gergely főpolgármester Hír TV-vel szembeni bojkottját a Fidesz kommunikációs igazgatója kérdésre válaszolva álszentségnek, kettős mércének nevezte. Közölte: az a megengedhetetlen és felháborító, hogy Novák Katalin Fidesz-alelnököt Karácsony Gergely válaszra sem méltatta Jávor Benedeknek, Budapest brüsszeli irodavezetőjének kirekesztő, nőket sértő megjegyzése ügyében. A Fidesz európai néppárti tagsága ügyében – szintén kérdésre – Hollik István azt közölte: a Fidesz továbbra is azt tapasztalja, hogy a pártcsalád egyre inkább balra sodródik, pedig a magyar kormánypárt szerint a néppárt akkor tud újra sikeres lenni, ha visszatér a markáns kereszténydemokrata politizáláshoz. Fontos szempontnak nevezte, hogy a Fidesz német stratégiai szövetségesei a néppártban maradásra biztatják, de – jelezte – a tagságáról a végső döntést a magyar kormánypárt hozza majd meg.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató