A legnézettebb szappanoperákban már szinte általános a kevert szereposztás, és egyre gyakoribb, hogy a jót fekete, a rosszat fehér színész alakítja. Akad azért ellenpélda is szép számmal, de ekkor sem maradhat ki a színes bőrű férfi a szereplők közül.
Tavaly tavasszal a Heineken reklámja borzolta a kedélyeket. Ám ezúttal nem a kupakokon és üvegeken kitartóan díszelgő ötágú vörös csillag verte ki a biztosítékot. Egy light (világos) sör reklámjában egy sörösüveg kelt útra, végigsiklott több színes bőrű ember mellett, majd megállt egy fehér nő közelében, végül megjelent az üzenet: „Sometimes lighter is better”, azaz „néha a világosabb a jobb”. Erre egy ismert rapper (előadó, aki éneklés helyett agresszívan hadar és hadonászik a karjaival) a Twitteren „borzalmasan rasszistának” nevezte a hirdetést. A provokatív reklámjairól híres sörgyártó ezért visszavonta a reklámot.
2017 őszén a Dove is hasonló reklámbotrányba keveredett. A Facebookon terjesztett videóban úgy ajánlották a dezodort, hogy a filmen egy fekete lány levette a pólóját, majd hirtelen fehérré változott. A végeredmény: rasszista vádak, a következmény: a Dove eltávolította a klipet, és elnézést kért. 2018 januárjában a H&M egyik reklámjában egy színes bőrű kisfiút a „dzsungel legmenőbb majma” feliratú pólóban ábrázoltak. A következmény: Dél-Afrikában felgyújtották a cég üzleteit, emberi jogi aktivisták a vállalat ellen fordultak. A H&M bocsánatot kért és egy úgynevezett „sokszínűségi igazgatót” is kinevezett, hogy elkerülhessék a hasonló incidenseket.
Nem éri viszont semmilyen vád azokat a cégeket, filmgyártókat és reklámszakembereket, amelyek-akik ellenkező előjellel, a sokszínűség sulykolása céljából állítanak elő hasonlóan demagóg anyagokat. Még kevésbé, ha a megrendelő történetesen egy politikai párt. Jelesül a hesseni CDU, amely a különböző kedvezmények igénybevételére jogosító családi kártyát egy színes családdal hirdeti: néger apuka, szőke anyuka és az ennek megfelelő kávébarna kisfiú. A CDU hesseni reklámja nagy felháborodást és óriási vitát váltott ki. A Facebook-kommentelők egyik tábora szerint sajnos ez a jövő, és jól látni, hova vezet mindez. Volt köztük, aki megjegyezte, hogy valamiért az ilyen reklámokban mindig az apa fekete és az anya fehér. Fordított felállással nem találkozni, mint ahogy az is egyre ritkább, hogy fehér bőrű családok jelennének meg a hirdetésekben, noha a németek kilencven százaléka ma is hagyományos német családban él.
A hozzászóló a fején találta a szöget. Mintha fehér férfiak már nem is léteznének. Ha valaki csak a magazinok címlapjait, a reklámokat és a filmeket nézi, de nem jár Nyugat-Európában, azt hiheti, a fehér férfi mint olyan már kihalófélben van. Ha a kihalásra ítélt egyedek közül néhányan mégis felbukkannak a filmekben, akkor holmi tehetetlen, tutyimutyi alakok képében jelennek meg, tunya, elhízott figurákként, óriási sörhassal. Nevetségesek és bugyuták, olyanok, akik már képtelenek az utódnemzésre, a család fenntartására, még kevésbé az ország és Európa megvédésére. Kiestek a teremtés óta nekik rendelt szerepükből, se nem erősek, se nem magabiztosak, még csak nem is sikeresek, más szóval nem hősök és nem példaképek többé. Nem is lehet beléjük szeretni… A nők a plakátok szerint inkább a fiatal és kigyúrt afrikaiakhoz vonzódnak, akik sportosan és magabiztosan feszítenek a csinos fehér hölgyek oldalán… Bár ezek a víziók egyelőre köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, ezt sugallja, ezt programozza a lelkekbe a mainstream propaganda.
Hadüzenet ez a fehér férfi ellen. És mint ilyen, legalább annyira rasszista és kirekesztő, mint a feketéken gúnyolódó reklámok. De ezek láttán nem tör ki a botrány. Pedig nagyobb a baj annál, mint első látásra tűnik. A fehér férfiak személyében az utolsó védőbástyának üzentek hadat, utat nyitva a világot eluraló torz eszmeiség terjedésének. Aligha hihető, hogy ezek a hirdetések a mosóport, a joghurtot vagy a kedvezményes családi kártyát szeretnék népszerűsíteni. Részei annak a pszichológiai hadviselésnek, amely a fajok összekeverését tűzte ki célul, és amelynek legnagyobb akadálya a hagyományos családmodell. (Egyáltalán nem véletlen és nem elszólás volt a budapesti VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter – aki Facebook-oldalán a nevét németesen írja: Niedermueller – kijelentése egy tévéműsorban: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik… akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből…”)
A kommentelők egy tábora Németországban fel is emelte szavát a „nyilvánvaló rasszizmussal szemben”. Szerintük akik a kevert család láttán felháborodnak, irigyek, „mert a képen látszik, hogy ez mennyire boldog család”, írja az egyik hozzászóló. Bizonyára vannak boldog vegyes házasságok. De mi köze ennek a tömegek manipulálására képes reklámokhoz? És miért rasszizmus az, ha – Dürrenmatt szavaival élve – német férfi német nőt keres? Miért nem örülhet a hasonló a hasonlónak? Ez miért számít „rémisztő képződménynek”?
Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a reklámok hatása jóval nagyobb annál, mint hinnénk. Képes arra, hogy elfogadóbbá tegyen bennünket, és ezáltal akár társadalmi változásokat is kikényszeríthet. Képes továbbá a ráción alapuló meggyőződések felülírására, és arra is rábírhat minket, hogy irracionális, sőt felelőtlen döntéseket hozzunk. Ezt egy módon lehet elérni: sulykolni kell, mindenütt és mindenáron, amíg győzelmet nem arat a deviáns a normális felett. Mert azt azért tegyük hozzá: e nélkül a tömegesen Európára zúduló agymosás és reklámhadjárat nélkül a keveredésre semmi esély, ugyanis a fehérek hajlanak rá a legkevésbé, és az azonos rasszú párok messze többségben vannak.
A globalisták céljának elérésére tehát száműzni kell tehát minden olyan látványt, ahol európai férfiak erőt és teljesítményt mutatnak fel. Ilyen például a sport. A német férfiak elleni hadjárat már a kézilabda-válogatottat is elérte. A kölni Nyugatnémet Rádió és Televízió (Westdeutsche Rundfunk) január 13-i adása arról próbálta meggyőzni a nézőket, hogy óriási mulasztást követ el a Német Kézilabda-szövetség, ugyanis túl kevés a válogatottban a bevándorló. A tizenkét perces adásban azt fejtegették, hogy a 2007-es világbajnokság megnyerése óta nincs elegendő utánpótlás, pedig Yılmaz Doğan, a török származású ifiedző szerint óriási potenciál rejlik a „külföldi gyerekek szerződtetésében, de senki nem foglalkozik velük”. A műsorvezető az egyszínű csapat összeállításán háborog, jelesül hogy a nemzeti kézilabda-válogatottban csak egy külföldi játékos van, és az is lengyel…
Konklúzió: a német kézilabda-válogatott összetétele a hiányos integrációs politika szimbóluma. Mi ez, ha nem hangulatkeltés? Minden bevándorlónak megvan a lehetősége arra, hogy leszerződjön valamelyik kézilabdacsapathoz. A közszolgálati adó azonban fontosnak tartotta, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott WDR-n edzők és sportszakértők azon jajveszékeljenek, hogy a nemzeti kézilabda-válogatott még mindig túl német és túl fehér…Forrás: Demokrata Fehér férfiak, le veletek!
Nyugat-Európában már általánossá vált a kevert rasszú párok szerepeltetése a reklámokban. A propaganda-hadjáratba most beszállt a hesseni CDU is, amely néger férjet reklámoz a különböző kedvezmények igénybevételére jogosító családi kártyán…A legnézettebb szappanoperákban már szinte általános a kevert szereposztás, és egyre gyakoribb, hogy a jót fekete, a rosszat fehér színész alakítja. Akad azért ellenpélda is szép számmal, de ekkor sem maradhat ki a színes bőrű férfi a szereplők közül.
Tavaly tavasszal a Heineken reklámja borzolta a kedélyeket. Ám ezúttal nem a kupakokon és üvegeken kitartóan díszelgő ötágú vörös csillag verte ki a biztosítékot. Egy light (világos) sör reklámjában egy sörösüveg kelt útra, végigsiklott több színes bőrű ember mellett, majd megállt egy fehér nő közelében, végül megjelent az üzenet: „Sometimes lighter is better”, azaz „néha a világosabb a jobb”. Erre egy ismert rapper (előadó, aki éneklés helyett agresszívan hadar és hadonászik a karjaival) a Twitteren „borzalmasan rasszistának” nevezte a hirdetést. A provokatív reklámjairól híres sörgyártó ezért visszavonta a reklámot.
2017 őszén a Dove is hasonló reklámbotrányba keveredett. A Facebookon terjesztett videóban úgy ajánlották a dezodort, hogy a filmen egy fekete lány levette a pólóját, majd hirtelen fehérré változott. A végeredmény: rasszista vádak, a következmény: a Dove eltávolította a klipet, és elnézést kért. 2018 januárjában a H&M egyik reklámjában egy színes bőrű kisfiút a „dzsungel legmenőbb majma” feliratú pólóban ábrázoltak. A következmény: Dél-Afrikában felgyújtották a cég üzleteit, emberi jogi aktivisták a vállalat ellen fordultak. A H&M bocsánatot kért és egy úgynevezett „sokszínűségi igazgatót” is kinevezett, hogy elkerülhessék a hasonló incidenseket.
Nem éri viszont semmilyen vád azokat a cégeket, filmgyártókat és reklámszakembereket, amelyek-akik ellenkező előjellel, a sokszínűség sulykolása céljából állítanak elő hasonlóan demagóg anyagokat. Még kevésbé, ha a megrendelő történetesen egy politikai párt. Jelesül a hesseni CDU, amely a különböző kedvezmények igénybevételére jogosító családi kártyát egy színes családdal hirdeti: néger apuka, szőke anyuka és az ennek megfelelő kávébarna kisfiú. A CDU hesseni reklámja nagy felháborodást és óriási vitát váltott ki. A Facebook-kommentelők egyik tábora szerint sajnos ez a jövő, és jól látni, hova vezet mindez. Volt köztük, aki megjegyezte, hogy valamiért az ilyen reklámokban mindig az apa fekete és az anya fehér. Fordított felállással nem találkozni, mint ahogy az is egyre ritkább, hogy fehér bőrű családok jelennének meg a hirdetésekben, noha a németek kilencven százaléka ma is hagyományos német családban él.
A hozzászóló a fején találta a szöget. Mintha fehér férfiak már nem is léteznének. Ha valaki csak a magazinok címlapjait, a reklámokat és a filmeket nézi, de nem jár Nyugat-Európában, azt hiheti, a fehér férfi mint olyan már kihalófélben van. Ha a kihalásra ítélt egyedek közül néhányan mégis felbukkannak a filmekben, akkor holmi tehetetlen, tutyimutyi alakok képében jelennek meg, tunya, elhízott figurákként, óriási sörhassal. Nevetségesek és bugyuták, olyanok, akik már képtelenek az utódnemzésre, a család fenntartására, még kevésbé az ország és Európa megvédésére. Kiestek a teremtés óta nekik rendelt szerepükből, se nem erősek, se nem magabiztosak, még csak nem is sikeresek, más szóval nem hősök és nem példaképek többé. Nem is lehet beléjük szeretni… A nők a plakátok szerint inkább a fiatal és kigyúrt afrikaiakhoz vonzódnak, akik sportosan és magabiztosan feszítenek a csinos fehér hölgyek oldalán… Bár ezek a víziók egyelőre köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, ezt sugallja, ezt programozza a lelkekbe a mainstream propaganda.
Hadüzenet ez a fehér férfi ellen. És mint ilyen, legalább annyira rasszista és kirekesztő, mint a feketéken gúnyolódó reklámok. De ezek láttán nem tör ki a botrány. Pedig nagyobb a baj annál, mint első látásra tűnik. A fehér férfiak személyében az utolsó védőbástyának üzentek hadat, utat nyitva a világot eluraló torz eszmeiség terjedésének. Aligha hihető, hogy ezek a hirdetések a mosóport, a joghurtot vagy a kedvezményes családi kártyát szeretnék népszerűsíteni. Részei annak a pszichológiai hadviselésnek, amely a fajok összekeverését tűzte ki célul, és amelynek legnagyobb akadálya a hagyományos családmodell. (Egyáltalán nem véletlen és nem elszólás volt a budapesti VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter – aki Facebook-oldalán a nevét németesen írja: Niedermueller – kijelentése egy tévéműsorban: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik… akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből…”)
A kommentelők egy tábora Németországban fel is emelte szavát a „nyilvánvaló rasszizmussal szemben”. Szerintük akik a kevert család láttán felháborodnak, irigyek, „mert a képen látszik, hogy ez mennyire boldog család”, írja az egyik hozzászóló. Bizonyára vannak boldog vegyes házasságok. De mi köze ennek a tömegek manipulálására képes reklámokhoz? És miért rasszizmus az, ha – Dürrenmatt szavaival élve – német férfi német nőt keres? Miért nem örülhet a hasonló a hasonlónak? Ez miért számít „rémisztő képződménynek”?
Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a reklámok hatása jóval nagyobb annál, mint hinnénk. Képes arra, hogy elfogadóbbá tegyen bennünket, és ezáltal akár társadalmi változásokat is kikényszeríthet. Képes továbbá a ráción alapuló meggyőződések felülírására, és arra is rábírhat minket, hogy irracionális, sőt felelőtlen döntéseket hozzunk. Ezt egy módon lehet elérni: sulykolni kell, mindenütt és mindenáron, amíg győzelmet nem arat a deviáns a normális felett. Mert azt azért tegyük hozzá: e nélkül a tömegesen Európára zúduló agymosás és reklámhadjárat nélkül a keveredésre semmi esély, ugyanis a fehérek hajlanak rá a legkevésbé, és az azonos rasszú párok messze többségben vannak.
A globalisták céljának elérésére tehát száműzni kell tehát minden olyan látványt, ahol európai férfiak erőt és teljesítményt mutatnak fel. Ilyen például a sport. A német férfiak elleni hadjárat már a kézilabda-válogatottat is elérte. A kölni Nyugatnémet Rádió és Televízió (Westdeutsche Rundfunk) január 13-i adása arról próbálta meggyőzni a nézőket, hogy óriási mulasztást követ el a Német Kézilabda-szövetség, ugyanis túl kevés a válogatottban a bevándorló. A tizenkét perces adásban azt fejtegették, hogy a 2007-es világbajnokság megnyerése óta nincs elegendő utánpótlás, pedig Yılmaz Doğan, a török származású ifiedző szerint óriási potenciál rejlik a „külföldi gyerekek szerződtetésében, de senki nem foglalkozik velük”. A műsorvezető az egyszínű csapat összeállításán háborog, jelesül hogy a nemzeti kézilabda-válogatottban csak egy külföldi játékos van, és az is lengyel…
Konklúzió: a német kézilabda-válogatott összetétele a hiányos integrációs politika szimbóluma. Mi ez, ha nem hangulatkeltés? Minden bevándorlónak megvan a lehetősége arra, hogy leszerződjön valamelyik kézilabdacsapathoz. A közszolgálati adó azonban fontosnak tartotta, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott WDR-n edzők és sportszakértők azon jajveszékeljenek, hogy a nemzeti kézilabda-válogatott még mindig túl német és túl fehér…Forrás: Demokrata
A legnézettebb szappanoperákban már szinte általános a kevert szereposztás, és egyre gyakoribb, hogy a jót fekete, a rosszat fehér színész alakítja. Akad azért ellenpélda is szép számmal, de ekkor sem maradhat ki a színes bőrű férfi a szereplők közül.
Tavaly tavasszal a Heineken reklámja borzolta a kedélyeket. Ám ezúttal nem a kupakokon és üvegeken kitartóan díszelgő ötágú vörös csillag verte ki a biztosítékot. Egy light (világos) sör reklámjában egy sörösüveg kelt útra, végigsiklott több színes bőrű ember mellett, majd megállt egy fehér nő közelében, végül megjelent az üzenet: „Sometimes lighter is better”, azaz „néha a világosabb a jobb”. Erre egy ismert rapper (előadó, aki éneklés helyett agresszívan hadar és hadonászik a karjaival) a Twitteren „borzalmasan rasszistának” nevezte a hirdetést. A provokatív reklámjairól híres sörgyártó ezért visszavonta a reklámot.
2017 őszén a Dove is hasonló reklámbotrányba keveredett. A Facebookon terjesztett videóban úgy ajánlották a dezodort, hogy a filmen egy fekete lány levette a pólóját, majd hirtelen fehérré változott. A végeredmény: rasszista vádak, a következmény: a Dove eltávolította a klipet, és elnézést kért. 2018 januárjában a H&M egyik reklámjában egy színes bőrű kisfiút a „dzsungel legmenőbb majma” feliratú pólóban ábrázoltak. A következmény: Dél-Afrikában felgyújtották a cég üzleteit, emberi jogi aktivisták a vállalat ellen fordultak. A H&M bocsánatot kért és egy úgynevezett „sokszínűségi igazgatót” is kinevezett, hogy elkerülhessék a hasonló incidenseket.
Nem éri viszont semmilyen vád azokat a cégeket, filmgyártókat és reklámszakembereket, amelyek-akik ellenkező előjellel, a sokszínűség sulykolása céljából állítanak elő hasonlóan demagóg anyagokat. Még kevésbé, ha a megrendelő történetesen egy politikai párt. Jelesül a hesseni CDU, amely a különböző kedvezmények igénybevételére jogosító családi kártyát egy színes családdal hirdeti: néger apuka, szőke anyuka és az ennek megfelelő kávébarna kisfiú. A CDU hesseni reklámja nagy felháborodást és óriási vitát váltott ki. A Facebook-kommentelők egyik tábora szerint sajnos ez a jövő, és jól látni, hova vezet mindez. Volt köztük, aki megjegyezte, hogy valamiért az ilyen reklámokban mindig az apa fekete és az anya fehér. Fordított felállással nem találkozni, mint ahogy az is egyre ritkább, hogy fehér bőrű családok jelennének meg a hirdetésekben, noha a németek kilencven százaléka ma is hagyományos német családban él.
A hozzászóló a fején találta a szöget. Mintha fehér férfiak már nem is léteznének. Ha valaki csak a magazinok címlapjait, a reklámokat és a filmeket nézi, de nem jár Nyugat-Európában, azt hiheti, a fehér férfi mint olyan már kihalófélben van. Ha a kihalásra ítélt egyedek közül néhányan mégis felbukkannak a filmekben, akkor holmi tehetetlen, tutyimutyi alakok képében jelennek meg, tunya, elhízott figurákként, óriási sörhassal. Nevetségesek és bugyuták, olyanok, akik már képtelenek az utódnemzésre, a család fenntartására, még kevésbé az ország és Európa megvédésére. Kiestek a teremtés óta nekik rendelt szerepükből, se nem erősek, se nem magabiztosak, még csak nem is sikeresek, más szóval nem hősök és nem példaképek többé. Nem is lehet beléjük szeretni… A nők a plakátok szerint inkább a fiatal és kigyúrt afrikaiakhoz vonzódnak, akik sportosan és magabiztosan feszítenek a csinos fehér hölgyek oldalán… Bár ezek a víziók egyelőre köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, ezt sugallja, ezt programozza a lelkekbe a mainstream propaganda.
Hadüzenet ez a fehér férfi ellen. És mint ilyen, legalább annyira rasszista és kirekesztő, mint a feketéken gúnyolódó reklámok. De ezek láttán nem tör ki a botrány. Pedig nagyobb a baj annál, mint első látásra tűnik. A fehér férfiak személyében az utolsó védőbástyának üzentek hadat, utat nyitva a világot eluraló torz eszmeiség terjedésének. Aligha hihető, hogy ezek a hirdetések a mosóport, a joghurtot vagy a kedvezményes családi kártyát szeretnék népszerűsíteni. Részei annak a pszichológiai hadviselésnek, amely a fajok összekeverését tűzte ki célul, és amelynek legnagyobb akadálya a hagyományos családmodell. (Egyáltalán nem véletlen és nem elszólás volt a budapesti VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter – aki Facebook-oldalán a nevét németesen írja: Niedermueller – kijelentése egy tévéműsorban: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik… akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből…”)
A kommentelők egy tábora Németországban fel is emelte szavát a „nyilvánvaló rasszizmussal szemben”. Szerintük akik a kevert család láttán felháborodnak, irigyek, „mert a képen látszik, hogy ez mennyire boldog család”, írja az egyik hozzászóló. Bizonyára vannak boldog vegyes házasságok. De mi köze ennek a tömegek manipulálására képes reklámokhoz? És miért rasszizmus az, ha – Dürrenmatt szavaival élve – német férfi német nőt keres? Miért nem örülhet a hasonló a hasonlónak? Ez miért számít „rémisztő képződménynek”?
Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a reklámok hatása jóval nagyobb annál, mint hinnénk. Képes arra, hogy elfogadóbbá tegyen bennünket, és ezáltal akár társadalmi változásokat is kikényszeríthet. Képes továbbá a ráción alapuló meggyőződések felülírására, és arra is rábírhat minket, hogy irracionális, sőt felelőtlen döntéseket hozzunk. Ezt egy módon lehet elérni: sulykolni kell, mindenütt és mindenáron, amíg győzelmet nem arat a deviáns a normális felett. Mert azt azért tegyük hozzá: e nélkül a tömegesen Európára zúduló agymosás és reklámhadjárat nélkül a keveredésre semmi esély, ugyanis a fehérek hajlanak rá a legkevésbé, és az azonos rasszú párok messze többségben vannak.
A globalisták céljának elérésére tehát száműzni kell tehát minden olyan látványt, ahol európai férfiak erőt és teljesítményt mutatnak fel. Ilyen például a sport. A német férfiak elleni hadjárat már a kézilabda-válogatottat is elérte. A kölni Nyugatnémet Rádió és Televízió (Westdeutsche Rundfunk) január 13-i adása arról próbálta meggyőzni a nézőket, hogy óriási mulasztást követ el a Német Kézilabda-szövetség, ugyanis túl kevés a válogatottban a bevándorló. A tizenkét perces adásban azt fejtegették, hogy a 2007-es világbajnokság megnyerése óta nincs elegendő utánpótlás, pedig Yılmaz Doğan, a török származású ifiedző szerint óriási potenciál rejlik a „külföldi gyerekek szerződtetésében, de senki nem foglalkozik velük”. A műsorvezető az egyszínű csapat összeállításán háborog, jelesül hogy a nemzeti kézilabda-válogatottban csak egy külföldi játékos van, és az is lengyel…
Konklúzió: a német kézilabda-válogatott összetétele a hiányos integrációs politika szimbóluma. Mi ez, ha nem hangulatkeltés? Minden bevándorlónak megvan a lehetősége arra, hogy leszerződjön valamelyik kézilabdacsapathoz. A közszolgálati adó azonban fontosnak tartotta, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott WDR-n edzők és sportszakértők azon jajveszékeljenek, hogy a nemzeti kézilabda-válogatott még mindig túl német és túl fehér…Forrás: Demokrata 
