2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Niedermüller az egyházakon spórol, és továbbra sem kér bocsánatot

Jól rímelnek az Erzsébetvárosban szerdán elfogadott költségvetés adatai a polgármester, Niedermüller Péter korábbi, a fehér, heteroszexuális keresztényeket gyalázó kijelentésére, az ellenzéki többségű képviselő testület ugyanis kevesebb, mint a felére csökkentette a kerületben tevékenykedő egyházak támogatását. A helyi Fidesz-frakció javaslatát, amely arra vonatkozott, hogy a támogatások legalább a tavalyi szintet érjék el, Niedermüllerék lesöpörték – tudta meg a PestiSrácok.hu. Veres Zoltán fideszes képviselő szerdán arról is kérdezte Niedermüllert, hogy a botrányt okozó szavai után méltónak tartja-e magát a tisztségére, illetve mikor kér bocsánatot a történtek miatt. A polgármester azt válaszolta: méltónak érzi magát, és továbbra sem kér bocsánatot.Erzsébetvárosban van katolikus, református, evangélikus és zsidó felekezet, amelyeket a korábbi, kormánypárti többségű önkormányzat összesen negyvenmillió forinttal támogatott évente – ez az összeg mostantól a húszmilliót sem éri el. Módosító indítványukban a fideszes képviselők kiemelték, hogy a felekezetek lelkiismeretes, karitatív és közhasznú munkája elengedhetetlen a kerület életében, ezért további tizenötmillió forint megszavazására tettek indítványt, de ezt a szivárványkoalíció nem vette figyelembe. A korábbi városvezetés jó kapcsolatot ápolt az érintett felekezetekkel – kérdés, hogy ezt befolyásolja-e az új büdzsé, illetve az, hogy az eddigi jó viszony fenntartása egyáltalán érdekli-e Niedermülleréket.

A SZOCIÁLIS ÉRZÉKENYSÉG MÁR A MÚLTÉ

Ugyancsak nem utal a Niedermüller Péter vezette testület szociális érzékenységére, hogy az ellenzéki többségű közgyűlés ahol csak tudta, megnyirbálta a fejlesztésekre szánt összegeket; mindössze néhány lakótömb felújítását támogatják, ezek projektjeit azonban még a korábbi önkormányzat kezdte el. A Fidesz-frakció a fentiek mellett olyan témakörökben tett módosító javaslatokat, mint többek között a gyalogátkelő helyek modernizálása, közlekedésbiztonsági fejlesztések, a kerületben élők számára a rendszeres allergiavizsgálat bevezetése, a köztéri kamerarendszerek telepítésének folytatása, a rászoruló családok támogatása, vagy egy emlékfilm elkészítése, amely a pesti gettó felszabadítását mutatná be, de ezek nem hatották meg Niedermülleréket.

SZABADSÁGRA MENT A KÖLTSÉGVETÉS ELŐKÉSZÍTÉSEKOR A POLGÁRMESTER

Erzsébetváros költségvetése húszmilliárd forint; a fideszes képviselők szerint ekkora összegbe beleférnének a fenti tételek. A büdzsé tervezete minden esetben pontos leírást ad arról, hogy egy-egy önkormányzat milyen értékek mentén képzeli el az előtte lévő ciklust. A polgármestert annyira lázba hozta a tervezgetés, hogy annak finisében több napra szabadságot vett ki, értesüléseink szerint közeli munkatársainak, bizalmasainak pedig azt mondta, hogy készítsék elő a költségvetést, mivel ő úgysem ért ahhoz. Ismert: Niedermüller Péter egy éve még úgy nyilatkozott, hogy nem az önkormányzati politikában képzeli el a jövőjét; mint mondta, nem csinál magából bohócot. Pártjának elnöke, Gyurcsány Ferenc aztán rövid úton rávette, hogy induljon Erzsébetvárosban; a jelek szerint most az a helyzet, hogy Niedermüller korábban nem akart polgármester lenni, most pedig, hogy mégis az lett, nem hajlandó beletanulni.

MÁR A VALÓDI CIVILEK IS ELLENSÉGEK LETTEK

Niedermüllerék szankcionálnának is az új költségvetéssel, a többség által elfogadott szabály szerint ugyanis nem támogatnak a jövőben olyan civil szervezeteket, amelyek választásokon indulnak, vagy pártokat támogatnak. A májusra tervezett intézkedés tizennégy szervezet székhelyhasználati jogát érintheti, közöttük olyanokét, mint például az Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság, az Erzsébetvárosi Hagyományápoló, Városvédő, -fejlesztő Kulturális Egyesület, vagy az Országos Gyermekvédő Liga. Maradna támogatás ugyanakkor az olyan kamucivil társaságoknak, amelyeknek fő tevékenységi köre, hogy olyan eseményeken tapsikolnak, amelyeken a polgármester szerepel.

ERZSÉBETVÁROSI ELFEKVŐ KIPRÓBÁLT KÁDEREKNEK

Mint arról nemrég beszámoltunk, Niedermüller Péter vajmi keveset tudott megvalósítani a kampányában tett ígéreteiből, amelyekből huszonnyolc eddig beváltatlan maradt, szinte semmi jele a korábban sokat hangoztatott átláthatósági intézkedéseknek, de ugyanúgy nem történt eddig semmi a bulinegyed ügyében sem, a környékbeliek pedig továbbra is kénytelenek eltűrni az éjszakai szórakozóhelyek közönségének tivornyázásait. Humán fronton ugyanakkor látszanak Niedermüllerék világos szándékai, amelyekre az olyan figurák alkalmazása a bizonyíték, mint a hatmilliárdos csalással vádolt Czeglédy Csaba főátvilágítóvá avatása, vagy a másik híres közpénzvitéz, Halmai Gyula helyzetbe hozása.Niedermüller Péter a fehér, heteroszexuális keresztényeket gyalázó kijelentésére reagálva az erzsébetvárosi Fidesz-frakció arról kérdezte szerdán a polgármestert, hogy a történtek után méltónak érzi-e még magát a tisztségére, illetve szavaiért mikor kér bocsánatot.

Tisztelt Polgármester Úr! Ön az ATV 2020. január 23-i adásában, több helyen idézett, sokak által rasszistának, kereszténygyűlölőnek tartott, embereket szexuális orientációjuk alapján megbélyegző és sértő, önkormányzati vezetőhöz, polgármesterhez méltatlan nyilatkozatot tett, melyet több politikai szervezeten kívül elítélt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa és a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma is, továbbá a Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A rendszerváltás óta, budapesti polgármester szájából ilyen súlyos, keresztények ellen uszító, bőrszín és szexuális orientáció alapján megbélyegző szavak nem hangoztak még el. A döbbenetet csak fokozta, hogy a bocsánatkérés lehetőségét többször is visszautasította, sőt, Ön helyett az érintett televízió műsorvezetői kértek élő adásban bocsánatot. Az Erzsébetvárosi Fidesz Frakció elfogadhatatlanak tartja a 20. századi tragikus történéseket idéző szavait, ezért felszólítjuk a bocsánatkérésre! A fentiek alapján kérdezem, hogy ezek után nem érzi-e magát méltatlannak a polgármesteri szerepre, továbbra sem érzi úgy, hogy bocsánatot kell kérnie a szavai által megsértettektől, ha igen, a bocsánatkérést mikor kívánja megtenni?

– kérdezte Veres Zoltán fideszes képviselő szerdán Niedermüller Pétertől.A polgármester válaszában kijelentette: méltónak érzi magát Erzsébetváros vezetésére, és továbbra sem kér bocsánatot.Forrás: Pestisracok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató