Vadhajtások

Győrfi Pál tette helyre a hazudozó 444-et meg a Népszavát

Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének reakciója az újabb lejárató kampányra.

“Köszönjük a jelzést, az alábbiakat reagáltuk a Népszava és a 444.hu írásaira:

Az “adatok kozmetikázására” vonatkozó vád nyilvánvalóan hamis, hiszen a mentők valamennyi működési adata számítógépeken rögzített, digitális adat.

Hozzá nem értésről tanúskodik, hogy az újságíró a mentő kiérkezésének a hívás beérkezésétől történő számítását kéri számon, mivel az több okból sem lenne alkalmas az elemzésre. Egyrészt a hívás beérkezésének pillanatától az információk kinyerése (ami legtöbbször a hívó fél lelkiállapotától, válaszadási képességétől függ) addig, amíg a mentő indítása megtörténhet eltérő időhosszúságú beszélgetéseket eredményez, másrészt éppen a legsürgősebb esetekben a mentésirányító egészen a mentő megérkezéséig folyamatos telefonkapcsolatban marad a bejelentővel (instrukciókat, támogatást ad), így a hívás befejezésének pillanata sem lehet mérvadó.

A mentőegység riasztása a legsürgősebb esetekben már a telefonbeszélgetés közben, az ahhoz szükséges alapinformációk birtokában megtörténik, ami szintén azt támasztja alá, hogy a kiérkezési időt a mentő indításától számítsuk.

Felszólítottuk a szerkesztőket, hogy hagyjanak fel a mentőket lejárató kampányukkal, az olvasóikat pedig arra kértük, hogy az állításokat kezeljék alapos fenntartással.

Üdvözlettel,
Győrfi Pál”

A két említett írás:

Vadhajtasok.hu