2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kamu Geriék a haverok fizetését emelik, a Fidesz meg a tanárokét

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

- jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.Kásler Miklós újságírók előtt elmondta: a béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint. Kifejtette: a gyakornoki besorolású pedagógusok esetében a garantált diplomás bérminimumon felül érvényesül az ágazati pótlék, amely január elsejétől már 8 százalékkal emelkedett. Ezzel az újabb 10 százalékos emeléssel fél év alatt 18 százalékkal nő a gyakornokok bére. A köznevelés hatékonyságának és színvonalának további emelése érdekében a kormány úgy döntött, hogy az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek - jelezte a miniszter. Kásler Miklós rámutatott: egy ezernél nagyobb tanulólétszámú iskolát irányító, 35 éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye a bruttó 182 700 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 629 300 forintról összesen bruttó 812 000 forintra emelkedik. Egy négyszáznál nagyobb tanulólétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató keresete a bruttó 142 100 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 477 050 forintról összesen bruttó 619 150 forintra nő, az ilyen vezetők száma 6 ezer - ismertette a miniszter.Az iskolaigazgatók helyetteseinek, az intézményegységek és a tagintézmények vezetőinek bérpótléka az igazgatói pótlék fele. Ez az emelés 9 ezer pedagógust érint. A minőségi oktatás elismerése és támogatása érdekében az intézmény vezetője a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözheti, havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal - közölte a miniszter. Kásler Miklós úgy fogalmazott: a kormány feladata, hogy biztosítsa a pedagógusok képzését és továbbképzését, folyamatosan javítsa munkakörülményeiket, fizetésüket és elismerje tevékenységüket. A miniszter felidézte, hogy a kormány a pedagógus-életpályát a fontosságának megfelelően a gazdasági csőd fenyegetésének elhárítása után 2013-ban elsőként vezette be, illetve alakította ki. A pedagógusok bére 2013-tól átlagosan 50 százalékkal emelkedett, ami nagyban hozzájárult munkaerőpiaci helyzetük javulásához, szakmai és társadalmi megbecsültségük emeléséhez, és érdemben növelte a felsőoktatásban pedagóguspályára készülők számát - hangoztatta Kásler Miklós. Hozzáfűzte: az emelt juttatások biztosítása érdekében a kormány az elmúlt évben 355 milliárd forinttal többet költött pedagógusbérekre, mint 2010-ben.Forrás: Magyar Hírlap
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató