Vadhajtások

[email protected]ás! Gréczy szerint Palányi Nóra zaklatta őt, ezért Czeglédyvel a háta mögött pert indított a PS ellen

Kissé abszurd módon zajlik Gréczy Zsolt Pestisracok.hu ellen indított pere. A DK egykori szóvivőjét, akinek azután kellett lemondnia parlamenti mandátumáról, hogy szexbotrányokba keveredett és egy másik hölgynek még kéretlen fotókat is küldözgetett a különböző állapotban megörökített hímtagjáról, a Czeglédy ügyvédi iroda képviseli. Az iroda névadója, a kiemelt jelentőségű adócsalási maffiaügy első számú vádlottja, korábban szintén adócsalásért jogerősen elítélt Czeglédy Csaba – aki ennek ellenére „természetesen” minden gond nélkül ügyvédként járhat el – a bíróság épülete előtt kifejezetten feszültnek tűnt, amikor észrevette, hogy operatőr kollégánk éppen vágóképeket készít róla. Czeglédy ehhez ugyanis nem járult hozzá, ennek persze hangot is adott, végül megállapította, hogy az operatőr biztosan a PestiSrácok munkatársa, “ott dolgoznak ilyen kretének”. Igaz, legalább ezeket a kreténeket nem ítélte el a bíróság adócsalásért. Boldogok a lelki szegények…

Gréczy Zsoltot a bíróság folyosóján arról kérdezték, hogy valóban komolyan gondolja-e, azt, hogy őt zaklatta Palányi Nóra, de közölte, hogy nem nyilatkozik és ennek úgy próbált nyomatékot adni, hogy megfogta kolléganőnk kezét, aki ezt kénytelen volt kikérni magának. Közben Czeglédy Csaba ismét perrel fenyegette a PS-t, majd kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: megvan a véleménye azokról, akik a PS-nél dolgoznak, egyébként pedig bepereli őket és meg fogja nyerni.

A tárgyaláson a bírónő is sérelmezte, hogy Gréczy Zsoltot, korábbi parlamenti képviselőt meg mertük kérdezni, majd közölte, hogy ez nem helyénvaló a bíróságon. Természetesen sok nem helyénvaló dolog történik a bíróságokon, bár eddig erről biztos fogalmunk sem volt. A tárgyalás azért erre azért mégiscsak bizonyítékul szolgált. Nézzük, miről is van szó.

Emlékezetes, hogy Gréczy Zsolt, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és a DK frakció szóvivője tavaly, miután belebukott a szexügyeibe, bejelentette, hogy december 31-én távozik az Országgyűlésből. A gyurcsányista képviselő a lemondást az ATV-n jelentette be, ahol teljesen belezavarodott a magyarázkodásba. Decemberben Gréczyről több alkalommal is lehullt a lepel – a szó szoros és átvitt értelmében is – , mert rövid időn belül három ügyben is zaklatással vádolták.

A lavinát Palányi Nóra indította el, aki a PS-nek azt mondta egy videóban, hogy Gréczy Zsolt kéretlenül bombázza őt a Facebookon kétértelmű üzeneteivel. Közben a Dolly Roll egyik zenésze is a nyilvánosság előtt kérte ki magának azt, hogy Gréczy a barátnőjére nyomult rá keményen, majd egy székesfehérvári nő hozakodott elő azzal, hogy a DK-s politikus kéretlenül is aktfotókat küld magáról.

Gréczy szerint persze ő csak áldozat, és nem ő zaklat, hanem őt zaklatták, majd beperelte szerkesztőségüket.

 

Gréczy korábban azt állította, hogy véletlenül találkozott a lánnyal, sőt, maga a huszonéves lány szólította le az ötvenes éveit taposó Gréczyt, akit ő fel sem ismert.

A hétfői tárgyaláson a PS-nek interjút adó Palányi Nórát hallgatta meg a bíróság. Gréczy rendkívül nyugodtnak tűnt, a bírónő kérdéseit hallva azonban ezen kicsit sem lepődtünk meg. Kiderült ugyanis, hogy ő tárgyalta azt az ügyet is, ami a Dolly Roll zenésze által megfogalmazott Facebook posztról szólt. A bírónő szerint abban az ügyben sem lehetett zaklatásról beszélni… Aki kíváncsi a részletekre, a Blikk oldalain megtalálhatja. Hmmm…

A tárgyalás során előfordult, hogy a bírónő Palányi Nóra válaszán elnevette magát.

Egyebek mellett olyan kérdéseket tett fel a tanúnak, hogy a fiatal lány miért köszönte meg Gréczynek a bókot, miszerint “szép a ruhája”. Néhány egyéb sokatmondó és minden bizonnyal előítéletektől mentes megjegyzést is felírtunk magunknak, ami a bírónőtől elhangzott:

 

“Maga mosolygó fejet küldött neki este negyed nyolckor”

“Ha nem akarok kommunikációt, nem válaszolok”. 

“Fontosnak tartotta smile jellel leírni, hogy le kell fogynia?”” Ha nem tartotta fontosnak, miért válaszolgatott[Gréczynek]?”

“nem hiszem, hogy így mondta…”

” könyörgöm, ha valakinek maga smile jeleket tesz, akkor miért gondolja azt, hogy nem érti félre?”

“Miért nem húzódott el [Gréczytől], amikor [Gréczy] megérintette a vállát?”

A lány persze elmondta a bírónőnek, hogy kifejezte nemtetszését a kétszer annyi idős Gréczynek, amit Gréczy lazán úgy reagált le: „Ne bénázz már, jó lesz!”. A férfi korábbi vallomása szerint ő csak annyit mondott: „Jé, milyen véletlen, hogy újra találkozunk…”, majd hozzátette: miért nem kért a lány a biztonsági őrtől segítséget, ha valami nem tetszett neki. Az persze nem számít, hogy Gréczy egyik kezében a telefonnal olyanokat is irkált neki, hogy „Nem haragszom meg, ha válaszolsz (…) a kakaózás köztünk marad (…) Qqcs (…) Ne rettegj már ennyire 😊”.

Az is persze csak a többedik nekifutásra tűnt fel, hogy Palányi Nóra végül napokig nem válaszolt Gréczy messengeres nyomulására, köztük az olyanokra, mint „Ne szabódj már! Kellemes lesz. Dumcsizunk egy jót! (…) Közepesen gáz, hogy egyedül levelezek 😊 jó éjt”. A lány tanúvallomásából az is kiderült: Palányi a Facebookon letiltotta Gréczyt és arról is beszélt, hogy a parlamenti kamerákat is érdemes lenne megnézni, mert azokon látszik, hogy Gréczy folyamatosan azt a páholyt fürkészte, ahol ő ült. Persze a bírónő erre nem volt kíváncsi: “könyörgöm, ha valaki ezt kívülállóként olvassa, nem azt veszi ki belőle, mint amit ön mond”, majd közölte: “félreérthető üzenetváltás volt, számomra is az”. Hozzátette azt is, hogy szerinte “baj van a tanú kommunikációs képességeivel”.

A tárgyaláson Gréczy ismét szót kért és újra elmondta, hogy a lány szólította le őt, ő jelölte be a Facebookon és mennyire sérelmezi a vádakat és zaklatott személynek érzi magát. Majd éles váltással kijelentette:

Ez politikai leszámolás,

hozzátéve: a lány nem állította le őt és a közeledését sem utasította vissza. Klasszikus áldozathibáztatás, mondaná erre a 444, de most „végül is” egy DK-s politikusról van szó, nem egy hittan tanárról.

Arra már fel sem figyelt a bírónő, hogy ezek szerint Gréczy mégis közeledett a lány felé. A bíró szerint a lánynak ezek után írásban kellett volna jelezni, hogy csupán parlamenti szakértői munkája miatt tartja Gréczyvel a kapcsolatot a Facebookon, azaz szakmai oka van, hogy a férfival barátságos viszonyban akart lenni, de semmi több. Azt már mi tesszük hozzá, hogy persze, ne vegyél fel miniszoknyát, ha bulizni mész, vagy ha igen, ne csodálkozz, ha rácsapnak a fenekedre…

Így már meg sem lepődtünk azon, hogy a bírónő nem vette figyelembe azt, hogy mi hangozhatott el Gréczy és Palányi között szóban, mert azt a fiatal lány nem tudja bizonyítani.

A chatüzenetek alapján pedig számára az egyértelmű, hogy a lány nem volt kategorikusan elutasító a politikussal, így hát fogalmilag kizárt a zaklatás, ezért helyreigazítást kell majd közölnünk:

Gréczy nem zaklatta Palányi Nórát.

Ez viszont már csak azért is elgondolkodtató, mert az érzékenyített bírói kar ezek szerint nincs a “me too-ra” kellően ráhangolva – szerencsére -, és ez üzenet a hölgyek számára is: ami szóban hangzik el, az olyan, mintha meg sem történt volna. A vén kecske is megnyalhatja…

A PS fellebbez az ítélet ellen.

Forrás: Pestisracok.hu