2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kövér: Világméretű küzdelem zajlik, vége lehet az EU-nak

Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal világméretű összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke szerdán.Az egyik oldalon állnak, akik azt gondolják, létezhet olyan demokrácia, amely a korlátlan szabadságra épül, a másik oldalon azok, akik szerint a demokrácia a rend és a szabadság egyensúlyára épülhet csak - mondta Kövér László. Közölte: a demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, már pedig úgy látszik, Európában most ez lesz a trend.   A házelnök kérdésesnek nevezte az Európai Unió jövőjét. Úgy fogalmazott:

nem merne nagy téteket feltenni arra, hogy 2030-ban még lesz Európai Unió.

A gyöngyöspatai kárpótlási ügyben szerinte egy szűk kisebbség az ügyvédek és a „Soros-féle háttérhatalom” hálózatának segítségével jelentős összegeket akar zsebre tenni. Jog és igazság nem kerülhet egymással szembe - mondta Kövér László.   A fiatal korosztályból olyan képviselők kerültek be a parlamentbe, akiknek a neveltetése erős hiányosságokat mutat. Súlyosabb probléma, hogy a kommunikáció is megváltozott, és a parlament mint a vita színpada elvesztette jelentőségét szinte teljes mértékben. A botrány az, amivel az internetes oldalakra fel tudnak kerülni - vélekedett Kövér László.   Az érvek, a másik véleménye nem számít - mondta Kövér László.Forrás: Magyar Hírlap
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató