2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Az ENSZ semmiről nem tud

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője (UNHCR) pénteken kijelentette: nem értesítették róla, hogy változott volna Törökország szíriai menekültekre vonatkozó politikája, ahogy arról sem tud, hogy tömegek indultak volna meg Görögország vagy más európai országok felé.Babar Baloch genfi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem értesítették őket hivatalosan arról, hogy Törökország többé nem tartóztatja fel az Európába igyekvő menekülteket, és nem tudnak határ menti mozgolódásokról. Baloch hozzátette: naponta körülbelül 100 migráns érkezett Törökországból Görögországba az év első két hónapjában. Az összesen hatezer ember többsége az Égei-tengeren kelt át. Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízióban megerősítette: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket. Kifejtette: a Szíriában zajló támadások következtében „mozgolódás van” mind Törökországban az Európába, mind Szíriában a Törökországba tartók körében. A szóvivő emlékeztetett: Törökország már korábban közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot. Hozzátette: konkrét támogatást akarnak látni az Európai Uniótól. Török hírforrások arról számoltak be pénteken, hogy tömegek terveznek átjutni Görögországba a tengeren vagy a szárazföldi zöld határon keresztül. A hírek hallatán Görögország jelezte: megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét. Athén egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is. A menekültválság tetőpontján, 2015-ben a migránsok nagyrésze Görögországon keresztül igyekezett Európa más országai felé eljutni. Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalat 2016-ban sikerült lezárni az Európai Unió és Törökország közötti menekültügyi egyezménynek köszönhetően. Ennek értelmében a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az unió tagországai felé, cserébe Törökország 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására.Forrás: Demokrata
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató