2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Orbán Viktor: a világrend átalakulóban, a járvány felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozhat

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) minden évben megrendezi Gazdasági évnyitó című konferenciáját, melyen a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a jegybank elnöke is mondott beszédet. Tavaly ezen a konferencián jelentette be Matolcsy György az MNB 330 pontos versenyképességi javaslatcsomagját, illetve erre időzítve készült el a kormány hasonló programja is. Az idei konferencián Orbán Viktor egyebek mellett arról beszélt, hogy a jobboldali kormányok a válságoktól nem szoktak megijedni, mert ilyenkor láthatóvá válik az emberek számára, miért jó, ha ilyen érzelmű kormányuk van,- írja a PestiSrácok.hu.Orbán Viktor a MKIK keddi évnyitó konferenciáján kijelentette: a tendencia szerint a koronavírus világjárvánnyá válik, amelynek komoly – egyelőre felbecsülhetetlen – hatása lesz a gazdaságra nézve is. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a gazdasági szakembereknek kell megmondaniuk, hogy melyik ágazatban, milyen segítségre van szükség. Arról is beszélt, hogy április végére szeretné, ha a kamara elkészítené azt a dokumentumot, melyből kiderül, pontosan miben van szükség kormányzati segítségre. Hangsúlyozta: célzott ágazati problémákról kell tudniuk ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak segíteni. Szavai szerint mindehhez megteremtik a pénzügyi feltételeket. Beszélt arról is, hogy az EU új iparpolitikai elképzeléseket adott ki, abban pedig “semmi köszönet nincs”. Aláhúzta:
az egész világrend átalakulóban van.
A konferencia résztvevőitől pedig azt kérte, minél hamarabb becsüljék meg a lehetséges gazdasági következményeket, melyeket a kamara felé jelezzenek majd.
A 2020-as és 21-es költségvetést újra kell terveznünk. Sok milliárd eurónyi gazdasági korrekciós alapokat kell létrehoznunk, ehhez mindenki hozzájárulására szükség lesz
mondja Orbán. Hozzátette: elképzelhető, hogy
új gazdaságvédelmi akciótervet kell létrehoznia a kormánynak ezek alapján.
A miniszterelnök szerint 2020-ban új szakasz kezdődött, a 2020-2030 közötti időszak világjárvánnyal indul. A MKIK keddi gazdasági évnyitó konferenciáján Matolcsy György, Varga Mihály és Orbán Viktor is felszólalt.
Forrás: Pestisrácok.hu 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató