2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Nem lehet a diákoknak jobboldali véleménye Németországban

Egy német iskolából kiszivárgott hangfelvételen minősíthetetlen hangnemben beszél kilencedik osztályos diákjaihoz egy tanár. A férfi folyamatosan szidja a gyerekeknek a jobboldalt és azokat, akik egyetértenek a jobboldali értékekkel. Diákjainak pedig nem hagyja, hogy elmondják saját véleményüket, az ugyanis szerinte egy ponton túl már nem számít - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.Egy német iskolából kiszivárgott hangfelvétel szerint a diákoknak nem lehet véleménye az órákon – pláne nem jobboldali. A felvételen hallatszó tanár szerint azok a fiatalok, akik jobboldali értékeket képviselnek, egyenesen „szarzsákok", máshogy nem is lehet hívni őket, és felettébb szégyellnivalók.Mint kiderül, a tanár problémája tulajdonképpen az Alternatív Németországért (AfD) nevű, jobboldali párttal van, amely egyre nagyobb teret szerez magának az országban. Amikor az egyik diák megpróbálta rá felhívni a felnőtt figyelmét, hogy mindenkinek meg lehet a saját véleménye, ami néha bizony különbözik, a tanár elkezdett összefüggéstelenül ordibálni. Mondatait be sem tudta fejezni lényegében, az az azonban kihallatszódott, hogy a véleménynek ehhez az ügyhöz semmi köze, a szabad véleménynyilvánításnak ugyanis szerinte megvannak a határai. 
A hangfelvétel a bizonyíték rá, hogy a tanárt nem nagyon érdekli a diákjai, és azok véleménye, sőt, az egyik felszólaló diákra rá is szólt, hogy legközelebb csak akkor nyissa ki a száját, ha kérdezik. Ezek után pedig olyan mélységekbe merészkedett, ami megdöbbentő egy gyerekeket oktató felnőttől. A férfi a felvételen összehasonlította az AfD-re való szavazást egy lövöldözéses ámokfutással – amiből egyébként több is volt az elmúlt években Németországban. A tanár szerint jelenleg történelmi fordulóponton van az ország, azt kell ugyanis eldönteni, hogy egy, a törvényeket tisztelő nemzet lesznek, vagy „barna levessé", azaz nácikká válnak. Az iskolában a szélsőséges nézetek nem csak Németországban jellemzők, volt már rá példa Franciaországban és Svédországban is. Csak néhány nappal ezelőtt érkezett a hír, miszerint egy svéd város iskolájában a tanár minden diákjával azt íratta a füzetbe a „muszlim órán", hogy

 én muszlim vagyok. 

Az egyik kislány az eset miatt sírva futott ki az óráról, miközben Istenhez imádkozott. Az édesanyja rendkívül felháborítónak tartotta a történteket, szerinte a gyerekét nem szabad arra kényszeríteni, hogy áttérjen az iszlám hitre, miközben keresztény.
Forrás: Origo
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató