Vadhajtások

Bolsevik reneszánsz Németországban

Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog, avagy támad a feltámasztott panoptikum.

Fricz Tamás írása

Ma ismét Lenin-szobrot avatnak, méghozzá a polgári demokrácia egyik mintaállamában, Németországban, de hogy még szebb legyen a dolog, nem a kommunista múltú Kelet-Németországban (a valahai NDK-ban), hanem a háború után mindig is demokráciában élő Nyugat-Németország városában, a Ruhr-vidéki Gelsenkirchenben.

Igen, igen, azok a szép kommunista hagyományok! Az a csodás osztályharc, amikor a nemes cél a burzsoázia, a „gazdagok” meg­gyilkolása volt. Hiszen már maga Karl Marx, a kommunizmus alapító atyja is kifejtette A gothai program kritikájában, hogy a csodálatos kommunizmus eljövetelét diktatúra előzi meg, s ez alapot adott minden kommunista terrorhoz és tömeggyilkossághoz. Lenin pedig az Állam és forradalom című munkájában leszögezte, hogy a világforradalmat nem lehet erőszak nélkül megvalósítani. De a legnagyobb elvtárs nem állt meg félúton. A Kommün tanulságai című munkájában azt írta, hogy „vannak idők, amikor a proletariátus érdeke az ellenségeinek legkegyetlenebb megsemmisítését követeli nyílt fegyveres összecsapásokban”.

2018-ban Trierben, Marx szülőhelyén Marx-szobrot avattak, ott maga Jean-­Claude ­Juncker tartott beszédet, méltatva a kitűnő gondolkodót. 2020. március 14-én pedig egy 2,5 méter magas Lenin-szobrot avatnak Gelsenkirchenben, hiába tiltakozott a városvezetés Németország Marxista–Leninista Pártja kezdeményezése ellen – a bíróság a kommunisták mellé állt. Hiszen diktatúra és terror csak a jobboldalon van. A baloldalon csak nemes célok vannak, aminek eléréséhez nélkülözhetetlen eszköz a tömeggyilkosság. De fel kell tennünk a kérdést: vajon mi a különbség az osztályalapú erőszak és népirtás, illetve az etnikai, fajelméletre épülő erőszak és népirtás, tehát a kommunizmus és a nácizmus között?

A nyugati balliberális fősodor már évtizedek óta azzal védi a marxista–leninista tanokat, a kommunista eszmét, hogy az valójában társadalmi igazságosságot, egyenlőséget akart elérni, azt, hogy megszűnjön az emberek kizsákmányolása, a tőke és a munka ellentéte, s létrejöjjön az osztály nélküli boldog társadalom, ahol mindenki a szükségletei, igényei, képességei szerint részesül a közös vagyonból és lehetőségekből. Tehát a célok nemesek voltak, s bár a végrehajtásban voltak hibák, milliók szenvedése és elpusztítása, népirtások, az eszme nem kifogásolható a mai napig sem. Ezzel szemben a fasizmus, különösen a német nácizmus az embereket származásuk, fajuk alapján eleve külön kasztokba sorolta, s aki nem tiszta fajú árjának született, hanem zsidónak, akkor pusztulnia kellett.

Nem kétséges, hogy a nácizmus eleve különbséget tett ember és ember között, ennek alapján irtotta ki a zsidóság millióit, tehát tettük örökre menthetetlen marad. Azonban feltenném a kérdést a fősodratú, a szocializmus iránt még ma is nosztalgiát érző balliberálisoknak: Az nem eleve különbségtétel ember és ember között, ha a tulajdonos polgárságot, a vállalkozókat, a gazdag parasztságot (a „kulákokat”), illetve a nemesi, arisztokrata származásúakat, a papokat és az egyházakat üldözendő, kiirtandó embercsoportoknak jelöli meg egy eszme, nevezetesen a marxizmus–leninizmus? Ez az osztályalapú rasszizmus és megbélyegzés nincs tekintettel arra, hogy a „burzsoá” vagy az arisztokrata beleszületett egy családba, és lehet, hogy kiváló erkölcsű emberről van szó, aki a saját társadalmi pozíciójában erős szociális érzékenységgel rendelkezik, és eszerint éli az életét. Nem, a kommunizmus és a nácizmus is embertelen volt, hiszen nem nézte soha az egyént, egyformán kiirtandó társadalmi csoportokat lát maga előtt, az egyik faji, a másik pedig osztályalapon. Mi itt a különbség? Semmi.

Lenin, akinek most szobra lesz Gelsenkirchenben, halálig tartó háborút hirdetett meg a gazdagok és hozzátartozóik ellen, a burzsoá­zia ellen – erről számos helyen írt –, s tömegesen gyilkolták meg a papokat és az apácákat az eszme főhadiszállásán, a Szovjetunióban. Német történészek szerint az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után kezdetként mintegy 280 ezer embert mészároltak le Lenin eszméi­nek égisze alatt. Lenin egyik jeles követője, Kun Béla pedig arról beszélt 1919 áprilisában, a Tanácsköztársaság idején, hogy a burzsoázia osztálylétét kell megsemmisíteni ahhoz, hogy létrejöhessen a kommunisták célja, az osztály nélküli társadalom. (A terror és a népirtás gyökerei egészen a francia forradalomig nyúlnak vissza: a jakobinusok lényegében mindenkit el akartak pusztítani, aki a régi rendhez tartozik – igaz, még nem a kommunizmus, hanem a liberalizmus szellemében.)

Nem folytatom: a kommunista eszme semmilyen módon nem menthető, nem különböztethető meg a nácizmustól, mert ugyanúgy gyökereiben hordozza bizonyos embercsoportok kiirtásának célját, mint a nácizmus. De erről egészen másképp gondolkodnak Nyugat-Euró­pában a zöldek, a liberálisok, a szocialisták, és másként gondolkodik a magát kereszténydemokratának nevező Juncker, az Európai Bizottság volt elnöke is, aki említett beszédében mentegette Karl Marxot és a marxizmust.

Csoda-e, hogy a nyugat-európai országok fősodratú vezetői az elmúlt harminc évben szinte mindig összevesztek a kelet- és közép-európai jobboldali, keresztény-konzervatív kormányokkal, ezzel szemben a legtöbb esetben nagyon jó viszonyt ápoltak a balliberális kormányokkal? S csoda-e, hogy csak akkor nincs baj ezen országok politikai rendszereivel, demokráciáival, ha véletlenül éppen baloldali és liberális pártok vannak hatalmon? Nem csoda. Az unió és a nyugati államok fősodratú politikusainak alapélménye a hatvanas évek baloldali, balliberális romantikája, az 1968-as ­feeling, a forradalmiság, a szocializmus, a maoizmus. (Emlékezzünk jelszavukra: Marx, Mao, Marcuse.) Azóta is őrzik-dédelgetik ezt az álmot, féltve, titokban, párna alatt, és a mai napig nem akarják elismerni, hogy a kommunizmus leginkább a földi pokolhoz hasonlítható.

De aki csak azt fogja fel, amit maga is átélt, s képtelen például a kelet- és közép-európaiak­nak a létező kommunizmussal kapcsolatos tapasztalatait felfogni és megérteni, egyáltalán képtelen meghallgatni minket, akik már megéltük a kommunizmust, azzal nem lehet mit kezdeni. Ez a nyugat-európai balliberális fősodor rosszabb, mint a Bourbonok voltak: semmit sem tanultak, de ráadásul mindent elfelejtettek. Várjuk, hogy legközelebb Sztálin-szobrot avassanak mondjuk Berlinben, a nagy honvédő háború legnagyobb hősének tiszteletére!

Forrás: Magyar Nemzet