Vadhajtások

Szabadság vagy halál! – a görög határvédők a Himnuszt éneklik a Függetlenség Napján

Európa védelmezői a törökök elleni szabadságharc kirobbanásának napjáról sem feledkeztek meg a mai napon.

Szabadság vagy halál!

A törökök ellen vívott görög szabadságharc jelmondata 1821. Március 25-én hangzott el először.

Eközben a görög-török határon:

 

Március 25. a görögök egyik legnagyobb nemzeti ünnepe, ekkor emlékeznek meg arról a szabadságharcról, mely 1821-1831-ig tartott, s melynek eredményeképpen a görögöknek sikerült elszakadni és függetlenné válni az Oszmán Birodalomtól.

Korábban több sikertelen felkelés is volt eme cél elérése érdekében, azonban a francia forradalom eseményei a Balkánra is kihatással voltak. Ekkor már hanyatlóban volt az Oszmán Birodalom korábbi hatalmas ereje, amely ötvözve a kialakulóban lévő függetlenedési törekvésekkel, hatékony egyvelegnek bizonyult.

A felkelés kezdetét arra az időpontra teszik a történészek, amikor 1821. március 6-án egy kisebb görög egység Alexandros Ipsilantis (Αλέξανδρος Υψηλάντης) vezetésével átlépte az oszmán határt, de harci cselekmények több helyen is kialakultak. Március 25-én, Pátrában kikiáltották, hogy kitört a forradalom.

Az erőviszonyok elég változatosak voltak, mert míg a görögök közel 100 ezer főt, addig a törökök a mellettük harcoló albánokkal együtt mintegy félmillió főt számoltak, s a törököket az albánok mellett még az egyiptomi hűbéresek is segítették. A tengeren viszont a görögök voltak fölényben, hiszen a törökök által meg nem szállt égei-tengeri szigetek kereskedelmi flottájukat tengeri haderővé alakítva segítették a függetlenedési törekvések megvalósulását. A hadihajók vezetőit is a szigetek adták: Miaoulis és Kanalis emelkedett ki a vezetők közül. A felkelés egyik legjellegzetesebb alakja egy nő volt, Laskaris Bouboulina, akinek saját hajóhada volt. Noha a törökök végül a tengeren is túlerőhöz jutottak, a görögök szép sikereket értek el.

A szultán ekkor segítséget kért a görög földön született egyiptomi királytól, aki Krétáért és Peloponészoszért cserébe hajlandó is volt a törököket támogatni. Algéria és Tunisz is a görögök ellen fordult, egészen Nafplioig jutottak el, ahol aztán visszaverték őket.

A görögök sem maradtak azonban egyedül, hiszen függetlenedési törekvésük egyre szimpatikusabbá vált a muszlim elnyomás alól fellélegezni kívánó világban. Voltak olyan államok, melyek pénzzel, voltak, melyek haderővel támogatták a görögöket.

A fordulat akkor következett be, mikor 1827-ben a francia-brit-orosz flotta csapást mért a török-algír-egyiplomi flottára Navariónál, majd a szárazföldi haderő ellen is győzedelmeskedtek, s létrejöhetett az új görög kormány Ioannis Kapodistrias vezetésével.

A felkelés végig nagyon véresnek bizonyult, rengetegen haltak még a véres megtorlások és a szárazföldi, valamint a tengeri ütközetek során. A felek vérre vérrel reagáltak, s a sok meggyilkolt muszlimért cserébe görög vért ontottak, többek között a konstantinápolyi patriarchát is kivégezték. A híres angol költő, Lord Byron is harcolt a csaták során, ő is ott veszítette életét ( a feljegyzések szerint mocsárlázban).

Ioannis Kapodistrias-t 1831-ben Nafplioban meggyilkolták. A trónt a belga királynak, I. Lipótnak ajánlották fel, aki azonban nem fogadta el azt. A konstantinápolyi szerződésben végül megállapodás született Isztambullal az új határokról.