2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Degenerált Koalíció: A magyar egészségügy tetszhalott állapotban van

"A kormány kevesebb, mint két hete minden ész és értelem nélkül ürítette ki a magyar kórházakat. Miközben most arról beszélnek, hogy a járvány nyugvópontra tért, miközben vidéken már fel is oldották a kijárási korlátozásokat, továbbra is üresen hagyják a két hete kiürített 36 ezer ágyat a járványra hivatkozva. Többek között ez is az oka annak, hogy az egészségügyi ellátás a kormányzati bejelentéssel ellentétben még mindig nem indult újra, és a magyar egészségügy tetszhalott állapotban van. Ha igazak a hivatalos kormányzati adatok a fertőzöttségről - és reméljük, hogy igazak -, akkor ennyi ágy üresen tartásának ma semmilyen szakmai oka nincs." - írja a DK az atv szerkeztőségéhez eljuttatott közleményében.

Mint írják: "A Demokratikus Koalíció szerint újra kell indítani az egészségügyet és vissza kell adni az ellátásnak a kiürített kórházi ágyak mintegy felét, legalább 18 ezer kórházi ágyat! Elég volt abból, hogy a kormány a járványra hivatkozva beszüntette a magyar egészségügyi ellátást! Ennek már semmi köze a járványhoz, ez egy veszélyes, szakmaiatlan és emberek életét veszélyeztető állapot. A DK szerint újra kell indítani az egészségügyet legalább a kiürített kórházi ágyak felén, mert bármit is hazudik a kormány, ma Magyarországon továbbra sincs egészségügyi ellátás."
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató