Vadhajtások

Párkányi Eszter is bevadult: Nem kérünk a belga liberálisok bukott receptjéből

Megszokhattuk az elmúlt 10 évben, hogy belga politikusok különböző ügyekben – szolidaritás, jogállamiság, európai értékek – leckéztetnek minket. Nincs ez másként a járvány alatt sem.

Megszokhattuk az elmúlt 10 évben, hogy belga politikusok különböző ügyekben – szolidaritás, jogállamiság, európai értékek – leckéztetnek minket. Nincs ez másként a járvány alatt sem. A magyar rendkívüli jogrend miatt ismét számos politikus fejezte ki aggodalmát a magyar demokrácia állapota miatt, s cikkeztek a belga lapok is a magyar sajtószabadság újabb leépüléséért aggódva. De, ha már a belgák feljogosítva érzik magukat jogállamiság-leckék osztogatására, nézzük, hogyan vizsgázik Belgium államként az elmúlt években és a járvány alatt. Hátha van mit tanulnunk tőlük. Először is vegyük sorra, kik érzik magukat feljogosítva arra, hogy feltartott mutatóujjal megfeddjenek minket, magyarokat. Természetesen csak 2010 óta, mert azelőtt virágzó demokrácia és jogállam volt Magyarországon, ez számukra nem kérdés…

Guy Verhofstadt az EP liberálisainak feketeöves vezetője, Orbán Viktor miniszterelnök egyik legvehemensebb kritikusa az európai politika színterén. Szerinte hazánkban gonoszság és autokrácia uralkodik a politika romjain, és mivel Magyarország „veszélyt jelent a nemzetközi rendre nézve, az európai kormányoknak morális kötelessége beavatkozni”. Nyilatkozataiból látható, hogy nem tartja valami sokra a népszuverenitás eszméjét, hiszen külső szereplőként kéri a beavatkozást egy olyan ország életébe, amihez semmi köze, és ahol már sorban harmadszorra kapott kétharmados felhatalmazást egy politikai erő az emberek akaratából, szabad választásokon. Ne feledjük, Guy Verhofstadt is ült már miniszterelnöki székben hazájában, Belgiumban: ebből az időszakból korrupciós ügy és az ottani azbesztkárosultak kártérítésének visszatartása is a nevéhez kötődik. Az ő kormányzásának köszönhetően vezették be a világon másodikként az azonos neműek házasságát és az eutanáziát Belgiumban, valamint ekkor pörgött fel a bevándorlás is, s indult meg Brüsszel és több nagy belga külváros leszakadása, bevándorlónegyedekké alakulása is.

Didier Reynders belga liberális igazságügyi uniós biztos, akinek biztosi meghallgatása idején korrupciós ügy miatt kellett mosakodnia, folytatná a 7. cikkely szerinti eljárást hazánk ellen. Sőt, nem tett le arról az egyébként az uniós alapszerződésekkel ellentétes ötletről sem, hogy az Európai Unió új keretköltségvetésének tervezetébe beiktassanak egy jogállamisági kritériumot is. Tudjuk jól, hogy a sokat emlegetett jogállamiság meghatározott tartalom nélküli fogalmát használják furkósbotként a „nem megfelelően viselkedő” tagállamok ellen. Reynders nem hagyna ki egy lehetőséget sem, ha Magyarország támadásáról van szó, így a közelmúltban ismét hallatott magáról, méghozzá a koronavírus járvány elleni küzdelemről szóló törvényt kritizálta. Milyen eredeti.

Charles Michel volt belga liberális miniszterelnök, aki jelenleg a Tanács elnöke, 2018 szeptemberében hazánkat és a visegrádi államokat kitette volna a Schengeni Övezetből azért, mert ezek az országok nem voltak hajlandóak illegális migránsokat befogadni. Nos, nagyon úgy fest, hogy Michel pont az egyre erősödő migrációellenes érzület miatt nem maradhatott tovább a miniszterelnöki székben, ugyanis kormánya éppen a magyarok által elutasított ENSZ Globális Migrációs Paktum aláírásába bukott bele.

Nekik tehát mindig nagyon fontos volt Magyarország, főleg, ha jobboldali kormányok voltak hatalmon. Több belga politikus, az említettek közül Verhofstadt és Reynders nyíltan is kritizálta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt. De ha már járvány idején is van idejük a magyar jogállamisággal foglalkozni, nézzük meg hogy vizsgázik a belga állam a mostani helyzetben.

Először is, bár Belgiumban is kapott felhatalmazást egy gyorsan összekapkodott kormány a járvány leküzdéséhez szükséges döntések meghozatalára, ehhez külön törvényt kellett alkotnia a szövetségi parlamentnek. A belga alkotmányban ugyanis nincs lehetőség veszélyhelyzet bevezetésére járvány idején, szemben a magyar szabályozással, ahol alkotmányos garanciák biztosítják a veszélyhelyzet alatt a parlamenti kontrollt a kormány felett.

Ne feledjük azt sem, hogy a jogállamiság és hatékony kormányzás (és nem utolsó sorban a hatékony válságkezelés) érvényesülésének másik fontos eleme a kellő politikai stabilitást biztosító alkotmányos-politikai rendszer megléte. Ez a feltétel Belgiumra születésének pillanatától sem jellemző, de ez a hiátus az elmúlt évtizedekben különösen megmutatkozott.  Nyilvánvalóan nehezíti a kormányalakítást a szövetségi berendezkedés, de talán 589 nap kormány nélkül egy kicsit túlzás: a rekordot még 2011-ben állították be, nem mások, mint a belgák. Majdnem ugyanők meg is döntötték, ugyanis 2018 decembere óta nem volt hivatalban kormány, egészen idén március 17-ig, a koronavírus járvány miatt ugyanis muszáj volt egy ideiglenes kormányt alakítaniuk, amely fél évre kapott felhatalmazást 10 politikai párt megállapodásának eredményeként. És ez csak a szövetségi kormány. Hiszen a régiókkal és nyelvi kisebbségi közösségekkel együtt összesen hét kormány és hét parlament működik az országban. Érzékeltetésképpen, Belgium területe kisebb, mint a Dunántúl, igaz 2 millió fővel többen élnek ott, mint hazánk egész területén.

A jogállamiságnak fontos kritériuma lenne az is, hogy az állam veszélyhelyzet esetén is tudjon gondoskodni polgárairól, márpedig Belgiumról nem mondható el, hogy a jelenlegi járványhelyzetet sikerrel kezelte volna eddig: mind az egészségügy, mind az idősügyi ellátórendszer összeomlott. Talán többek között az is lehet az oka, hogy a szövetségi államforma miatt kilenc egészségügyi kérdésekkel foglalkozó minisztere van az országnak. Ha már a járványnál tartunk, a halálozási adatok alapján a 11,5 milliós lakosságú Belgiumban a világon a legtöbb az egy millió főre eső halottak száma (763). Nagyon sokan hunytak el az idősotthonokban, jelen állás szerint a több mint 8400 áldozat nagyjából felét teszik ki azok, akik ilyen intézményben fertőződtek meg. Az orvosok és ápolók sokáig panaszkodtak az egészségügyi védőfelszerelések hiányára, és a háziorvosok, akiknek engedélyezték a koronavírus tesztek elvégzését még most is azt mondják, hogy nincsenek meg ehhez a szükséges feltételek. Mindeközben a belga egészségügyi szakszervezetek szövetségének elnöke, aki intenzív osztályos orvosként is dolgozik, arról számolt be, hogy gyógyszerhiánnyal küzdenek és emiatt „a gyógyszerellátásért felelős hatóság kutyák és macskák kezelésében használt szereket szállított bizonyos kórházaknak”. Az orvos hazáját „bukott államnak” nevezte.

Az állam első számú feladata a területén élők védelme, a közrend fenntartása is, viszont a belga állam ebben sem jeleskedik, sőt! A katonák és páncélozott járművek nem forgatási kellékek az országban, hanem az utcakép szerves részei. 2015 óta folyamatos a terrorveszély. Továbbra sem javasolt betérni a főleg muszlim bevándorlók lakta negyedekbe – ezekbe az úgynevezett no-go zónákba már az állam is csak ritkán „teszi be a lábát”.  A 2015-ös párizsi terrortámadások kitervelőjét is a hírhedt Molenbeek negyedben bújtatták hónapokon keresztül. A járvány idején pedig előfordultak már zavargások is, amikor dühös, politikailag korrekt nyelven úgymond „migrációs háttérrel rendelkező” fiatal férfiak támadtak meg rendőrautókat a Brüsszel Anderlecht negyedében. Milyen bosszantó is lehet egy belga liberálisnak, hogy a poros-koszos Közép-Európának a járványügyi válság idején sincsnek ilyen gondjai?

Nézzük meg tehát mit tanulhatunk a liberális mintaállamtól, Belgiumtól. Belgium mindennapjainak része a folyamatos terrorveszély, ennek nagyrészt oka a korábban megbukott liberális bevándorlás- és integrációs politika és az emiatt az állami ellenőrzés alól kieső no-go zónák. Az országban állandósult a politikai instabilitás, a kormányzati rendszer átláthatatlan, emiatt a belga közigazgatás a járvány alatt kapitulált: az egészségügyi és szociális ellátórendszer is összeomlott. És akkor még nem beszéltünk a belga gazdaság állapotáról, amit átsző a bürokrácia, és belga államadósságról, ami idén jó eséllyel meg fogja haladni a GDP 120%-át…Természetesen ennek kezelésére is lesz majd több, a közös európai értékek mentén kialakított belga liberális javaslat Verhofstadttól, Reynderstől, esetleg a belga liberális néppártiaktól.

Azoknak a politikusoknak pedig, akik hazánkat támadják, erősen benne volt a keze abban, hogy ide jutott az országuk: Verhofstadt 8 évig volt miniszterelnök, Michel 5 évig volt belga kormányfő, Reynders pedig megszakítás nélkül 20 éven keresztül szolgált miniszterként. Érdemes lenne végigtekinteniük hazájuk állapotán és elgondolkodniuk azon, hogy milyen eredményekre támaszkodva és milyen morális alapon osztogatnak jogállamisági-leckéket és járványkezelési jótanácsokat magyaroknak, lengyeleknek, más közép-európai nemzeteknek? Mi a magunk részéről köszönjük, nem kérünk a belga liberálisok bukott receptjéből.