Vadhajtások

Sassoli elvtárs és a seggnyalói

Bayer Zsolt írásával várjuk a holnapi EP-vitát, aki Deutsch Tamást idézi a cikkében:

 

Önmagában elképesztő, és az egész eljárás elfogultságát jelzi az, ahogy a magyar kormány részvételével kapcsolatban egy kekeckedő levélváltást kezdeményezett az Európai Parlament baloldali elnöke.

– Akkor, amikor az Európai Bizottságot nem a bizottság elnöke képviseli az esetek több mint 90 százalékában, és akkor, amikor az Európai Tanács soros elnöki tisztségét betöltő ország kormányát sem a miniszterelnöke képviseli, akkor az EP elnökének azt gondolni, hogy majd ő oszt szerepet, és ő határozza meg, hogy egy szuverén uniós tagállam kormányát ki képviseli egy vitában, azt gondolom több mint abszurd és hajmeresztő

– fogalmazott a politikus.

Ezen felül csak annyit kell leszögeznünk, hogy történelmünk tele volt az ilyen Sassoli-féle aljas, gyáva, mocskos kis szarjankókkal – Haynautól kezdve Alexander Bachon át egészen Edmund Veesenmayerig vagy Nyikita Hruscsovig. (Csak hogy ne menjünk messzebb a XIX. – XX. századnál.) És mindegyiknek volt megfelelő seggnyalója és hazaárulója idehaza.

És mindegyik eltűnt örökre, de magyar nemzet még mindig van.

Te, Sassoli, egy hanyatló, beteg, lélektelen, gyáva korszak és egy pontosan ugyanilyen sóhivatal ócska csinovnyikja vagy. És pont ugyanilyen az összes elvtársad. Akkora nyomot fogtok hagyni a világon az idióta „eszméitekkel” együtt, mint fing a tornádóban.

Ezzel a boldog tudattal vitassátok meg holnap a magyar nemzet ügyét. S csak hogy tudd: egy lóhátról hugyozó, félig berúgott, bujdosó kuruc egyetlen csömörös délelőttje ezerszer annyit ért és ér, mint a ti felesleges és szánalmas életetek összesen. Lássatok munkához, mint a farizeusok láttak hozzá annak idején. Mi addig eldörmögünk magunknak egy verset Máraitól, amit te úgysem értenél…

Márai Sándor:

Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

 

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény világol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

 

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett –

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

 

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta –

Most áll és bámul a sok ember,

De szólni Hozzá senki nem mer.

 

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa,

Ördög hozta, vagy Angyal hozta –

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit is cselekesznek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát,

Mert ez nagyon furcsa karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon.

 

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

 

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták –:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?

 

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

– A költő, a szamár, s a pásztor –

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik, –

mennyből az angyal

 

Forrás: Badog.blogstar.hu