2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Verbálisan fenyegetik a muszlimok a francia, iszlámkritikus esszéírót, Éric Zemmourt

Nemrég egy muszlim férfi fenyegette fényes nappal a híres publicistát, aki bátran felvállalja a médiában a nézeteit.Zemmourt évek óta támadják a mainstream médiában, mert kimeri mondani azt, amit a nyugat-európai emberek nem. A karakán francia ember azonban kitart a véleménye mellett és rendre hangoztatja is azt. Tavaly egy konferencián tartott beszéde annyira betalált, hogy kb. 400 bejelentés érkezett ellene. A nézők Zemmourt idegengyűlölettel és iszlamofóbiával vádolták, különösen sérelmezve az „utca iszlamizálódását”, a bevándorlók gyarmatosítókkal való azonosítását érintő gondolatait, illetve kijelentését, miszerint„problémáink migráció miatti súlyosbodását valójában az iszlám okozza”.Eric Zemmour korábban elmondta:Franciaországban a fiatalabb bevándorlók 40%-a munkanélküli, a börtönökben pedig a fogvatartottak 70%-a muszlim vallású.Az esszéíró szerint a XIX. században nagyon sokan érkeztek az országba Spanyolországból, Belgiumból, Olaszországból vagy Lengyelországból. Ekkoriban Franciaországban egy szigorú asszimilációs politikát folytattak, a bevándorlóknak úgy kellett élniük, mint a franciáknak. A ’70-es években megváltozott ez a rendszer, ugyanis délről, muszlim országokból érkeztek bevándorlók. Franciaország és Európa abbahagyta az asszimilációs politikát, ez okozta a nagy változásokat, amit a jelenkorban tapasztalunk.Emellett senkit nem küldünk haza, senkit nem toloncolunk ki. Régen, ha valakinek nem sikerült integrálódnia, munkát találnia, azt hazaküldték a származási országába, ma viszont ez nem így van– mondta ezzel kapcsolatban. Az újságíró szerint a kelet-nyugat ellentét már évezredek óta létezik, ennek folytatása az iszlám és a keresztény vallás közötti konfliktus.A Le Figaro munkatársa például Orbán Viktor mellett is kiállt a koronavírus-járvány kezdetén:Érdemes figyelembe venni a különböző országok összehasonlító elemzésekor, hogy Magyarországon a kijárási korlátozás pusztán ajánlás; csak és kizárólag a karantén szabályainak megszegőit éri retorzió. Ennek ellenére a nemzetközi liberális riadólánc nyugati szemei mással sem foglalkoznak, mint a képzeletükben létező orbáni diktatúra rémképének minél színesebb és hisztérikusabb bírálatával. A diktatúra – amely abban különbözik a veszélyhelyzet idején bevezetett rendkívüli jogrendtől, hogy a magánéletre is kiterjeszti a joghatóságot – békeidőben is inkább jellemző a szexualitást és a vécéhasználati szokásokat a büntetőjog eszközeivel szabályozó nyugati féldemokráciákra, de most, amikor kijárási tilalmat léptettek életbe országaikban, és katonák, rendőrök kényszerítik otthonaikba a polgárokat, különösen vicces vigyázó szemeiket Magyarországon pihentetni.A kijárási tilalom problematikája a liberális gondolkodás álságossága miatt is érdekes. Úgy gondolja Zemmour, hogy a franciaországi, rendkívül szigorú kijárási tilalom, ami korlátozza elvben az egyén szabadságát, nem zavarja a balliberális médiumokat, és éppen ezért abszurd és hazug Brüsszel és a baloldali médiumok viselkedése, hogy a magyar miniszterelnököt bírálják a koronavírus-törvény miatt Ezen kijelentései okán a franciaországi bevándorlók is felkapták a fejüket. Valószínűleg hergelik is őket Zemmour ellen, ezért nem véletlen, hogy egyre több támadás éri az utcán.A napokban egy nő támadt rá a 62 éves publicistára: A muszlim nő üvöltötte:Zemmour! Éljen Allah! Éljen Mohamed! Éljen az iszlám! Vadhajtasok.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató