2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Berlini templomban imádkoztak a muszlimok

Egy berlini templomban tartották pénteki nagyimájukat a helyi muszlimok, mivel az ő imaházuk nem alkalmas erre a célra, ha be akarják tartani az emberek között a másfél méteres távolságot.Bár a Neukölln városrészben található Dar Assalam mecset nyitva áll, s oda több százan járnak minden nap imádkozni, a szabályok betartása esetén csak 50 ember fér be. Ennek hírére a közeli Martha evangélikus templom meghívta a muszlimokat, hogy ott tartsák imájukat arab és német nyelven. – A templomban látták, hogy szenvedünk, és megkérdezték, szükségünk van-e megfelelő területre az imához. Ez pedig a szolidaritás egy csodálatos példája ezekben az időkben – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Mohamed Taha Sabry, a mecset imámja.Hozzátette, igazi közösséget formált a járvány, az imát pedig úgy tartotta meg, hogy az előtte levő üvegablakon Szűz Mária képe volt látható. Egy helybéli muszlim hívő szerint egy ideig szokatlanok voltak a képek és a hangszerek a templomban, de később megszokta a különös helyszínt.
Monika Mattias, a templom lelkésze maga is részt vett a muszlimok imáján. – Németül tartottam egy beszédet. Az ima közben pedig végig éreztem a döntésem helyességét, hiszen ugyanazok a problémák sújtanak minket, és tanulni akarunk tőlük. Ez pedig egy fantasztikus érzés – mondta az evangélikus lelkész. Az együttműködés jövőjéről egyelőre nem tudott semmit elmondani, de úgy vélte, „megismerni egymást és megtapasztalni, amit ők átéltek, megerősíti a közösséget velük”. A németországi Iszlám Tanács 400 mecsetet fog össze, s áprilisban jelezte, csődközelbe került, mert a koronavírus okozta zárlat épp az adakozás szempontjából legfontosabb időszak, a ramadán hónapja alatt tartotta távol a híveket a mecsetektől.Forrás: Magyar Nemzet
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató