2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Interjú a nemzeti oldal egyik legismertebb zenészével: A fiatalokat a nemzeti ügy mellé a valóság fogja állítani

Sziva Balázst, a Romantikus Erőszak frontemberét kérdeztük: - Hogy telt a koronavírusos időszak? Mennyiben változtatott az idei terveiteken?- Éppen a Nemzeti Dal Ünnep elnevezésű nagyszabású koncertünk előtt három nappal lépett életbe a tömegrendezvényeket korlátozó rendelet, ami az összes idei tavaszi-nyári fellépésünket érintette. Ráadásul a tavalyi 25 éves jubileumi koncertünk felvétele is akkor jelent meg, aminek az országos terjesztésére gyorsan ki kellett találnunk valamit. A megoldás végül az lett, hogy az újságárusokhoz került ki az album, ami aztán 7 hétig szerepelt a magyar lemezeladási top listán és kétszer vezette is azt.- 2020 van. 100 év telt el a trianoni döntés aláírása óta. Mit jelent ez neked?- Nem! Nem! Soha! 1920 után ez volt elődeink hitvallása és az enyém is ez. Vannak aki szerint ez a jelmondat mára már érvényét vesztette és ennek a példátlanul igazságtalan "békeszerződésnek" a máig tartó hatásaival örökre együtt kell élnünk, de én úgy tartom, hogy a történelmet mindig azok írják akik nemet mondanak. a magyarság egyik legnagyobb, máig ható tragédiája mindig foglalkoztatta az együttest. Régóta terveztem egy olyan egybefüggő zenei művet összerakni a dalainkból amelyek ezzel a témával foglalkoznak és a századik évfordulóra ez meg is valósul a Diktátum rock requiem formájában, amelyben komolyzenei és népzenei hangszerelések, valamint Vári-Kovács Péter színművész barátom szívhez szóló szavalatai adnak új értelmezést a tőlünk megszokott stílusnak. A június első napjaiban a HammerWorld rockmagazin ingyenes mellékleteként napvilágot látó anyag előfutáraként nemrégiben kijöttünk egy videóval. A megfilmesített dal egyébként eredetileg egy 1943-as magyar mozifilm főcímzenéje volt. Ezúton is köszönöm a videoklip elkészítésében nyújtott segítséget a Dextramédia Stúdiónak, akik rendelkezésünkre bocsátották a történelmi Magyarország tájairól készített csodás felvételeiket! https://www.youtube.com/watch?v=J18cpuuWGFg- Mit szólsz a román államelnök, Iohannis magyargyűlölő kijelentéséhez?- Sajnos semmi meglepő nincs benne. Teljesen jól illeszkedik a székely fiatalokat koholt vádak alapján börtönbe vető, az Úz völgyi temető elbitorlását és a június 4-ét piros betűs ünneppé tevő román intézkedések sorához. Ezek után képmutató dolog a részükről bármiféle nemzeti megbékélésről papolni.- Hogyan értékeled a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésének sikerét?- Még 2019 márciusában pont Székelyudvarhelyen játszottunk, amikor az SZNT elnöke Izsák Balázs a rendezvény színpadáról bejelentette, hogy indulni fog egy ilyen kezdeményezés. Örülök, hogy végül ilyen széles réteg állt mellé, bár igaz, hogy az utolsó pillanatban.- 10 éve munkatársunk Bede Zsolt dokumentumfilmet készített rólatok és arról a közegről amiből a zenekar negyedszázaddal ezelőtt elindult. A mai fiatalokat is a nemzeti ügy mellé lehet állítani, vagy csak a Momentum féle irányzatok tudják megszólítani őket?- A mai fiatalokat a nemzeti ügy mellé a valóság fogja állítani, mert a Momentumnak és a hozzá hasonló szélsőliberális ilyen-olyan szervezeteknek köze sincs a valósághoz. Az ember szinte fel sem ocsúdik az egyik szörnyűségből, már jön is a másik. A villamoson a kutyáját védő srác agyonszúrása és a drogdíler cuccától öntudatlan állapotban a másodikról kiugró középiskolás fiú halála után ez a legutóbbi aljas és gyáva kettős gyilkosság egyszerűen vérlázító! Az volna akkor is, ha teljesen vadidegenek lennének a fiatal futballszurkoló áldozatok. A vádlottak padján a tettesek mellett ott lenne a helye a hasonló ügyekben az emberek igazságérzetével teljesen szembemenő ítéleteket kiosztó bíróknak, a számító ügyvédeknek és az érzékenyítő civilszervezeteknek is. Hinni akarok benne, hogy a hazai szurkolói szubkultúra most összeáll. Csak legalább annyira, mint amikor kutyákat ment és pizzát visz a kórházakba. Ez nem lesz olyan szimpatikus a médiának, de a csoportok nem is azért jöttek létre, hogy népszerűek legyenek. Hanem, hogy akik összetartoznak kiálljanak egymásért. Mint a Pál utcai fiúkban.   https://www.youtube.com/watch?v=7alfDuW1j94- A te neved is szerepel Toroczkai Lászlóéval és a Betyársereg vezető Tyirityán Zsoltéval egyetemben az egyre durvább cenzúragépezetéről elhíresült közösségi oldal, a Facebook, úgynevezett közveszélyes személyek listáján. Tervezel valamilyen válaszlépést a közösségi oldallal szemben, mondjuk olyat mint Toroczkai pere?- A Facebook ugyanannak az egyoldalú hazugságokkal teli és évezredes értékekkel szembe menő művi világnak a szerves része, amiről már korábban beszéltem. Minden cselekedetüket ezen a szűrön keresztül kell nézni! A többit meglátjuk.- Mit szólsz a ballilberális újságírók gúnyolódásához? Az indexes szarokra gondolok, akik a Nélküledet szidták és a Romernek is, azon belül neked egy hosszú, címlapos írást szenteltek bő egy éve...- Amiben csak pont engem felejtettek el megkérdezni... Egyébként meg, valamit nagyon rosszul csinálnánk, ha dicsérnének.  Vadhajtások.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató