2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Török Gábor: Ha így folytatja az ellenzék, semmi esélye nem lesz 2022-ben

„Az ellenzék nagyon-nagyon rossz helyzetben van Magyarországon” – összegezte gondolatait az elemző.
„Török Gábor két hónapja azt mondta, hogy az ellenzéknek előrehozott választásra kellene készülnie, most viszont úgy látja, a kormányoldal annyival jobb helyzetben van, az ellenzék pedig annyival gyengébb, hogy erre nincs is szüksége a kormánynak” – írja az ATV.hu. A politikai elemző szerint a járványhelyzetben a kormány politikai szempontból leiskolázta az ellenzéki pártokat, azok ugyanis – mint mondta – semmi értékelhetőt nem tudtak felmutatni.
Az emberek tudják, mit akar a kormány. Azt viszont nem, hogy mit akar az MSZP, a Jobbik, az LMP? Mintha nem lennének
– fogalmazott. Török Gábor szerint 2010 óta a közvéleménykutatások egy másik mutatóval haladnak együtt, ez pedig az emberek gazdasági érzetének mutatója. „Az ellenzék nagyon-nagyon rossz helyzetben van Magyarországon” – összegezte gondolatait az elemző.
  (Mandinre.hu)
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató