2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Nem lehet tudni, hogy mire költi Kamu Geri Sorostól kapott 1 millió euróját

Továbbra sem lehet tudni, pontosan mire költötte a Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat Soros március végén felajánlott egymillió eurós adományát.Korábban a baloldali főpolgármester a koronavírus-járvány elleni küzdelemre szánt, több mint 300 millió forintos adományról szolidáris, nagyvonalú és nemes gesztusként beszélt, elköltése kapcsán pedig átláthatóságot ígért. Ugyan Karácsonyék április utolsó napjaiban arról adtak hírt, hogy gyorsított, tárgyalásos eljárás keretében koronavírusteszteket vásároltak, amihez részben felhasználták a tőzsdespekulánstól kapott felajánlást is, ennél több konkrétumot nem tudunk.Bár a főváros honlapjára több olyan dokumentum is felkerült, amelyek igazolják, hogy az adomány első részlete, 770 ezer dollárnak megfelelő 246 millió forint már ott van Karácsonyék számláján, a fennmaradó részletekről itt sem találhatunk információkat. Az ügyben kérdeztük a Fővárosi Önkormányzat sajtóosztályát is, kérdésünkre konkrét választ szintén nem kaptunk. Egyébként a májusban ismét elmaradt Fővárosi Közgyűlés jegyzőkönyvéből kiderül, hogy George Soros adományán kívül magánszemélyektől és más szervezetektől alig érkezett felajánlás a humán járvány megelőzésével és kezelésével kapcsolatos feladatok ellátására szánt, pénzbeli adományok fogadására nyitott számlára, ahol jelenleg mintegy 300 millió forint található. A főváros emellett átcsoportosított csaknem 1,9 milliárd forintot a büdzséből, ez azonban az arányokat nézve – az idén elfogadott költségvetés 284 milliárdos bevétellel és 409 milliárdos kiadással számol – és a pandémia méretéhez viszonyítva igencsak kevésnek tűnik. Jelzésértékű továbbá, hogy az úgynevezett részvételi költségvetésre – amelynek részleteiről ez idáig szintén nincs információ – a pandémia elleni védekezésre fordított összeg majdnem felét, egymilliárd forintot kívánnak elkölteni. Felettébb kétséges tehát, hogy mi Karácsony Gergelyék prioritása a koronavírus-járvány közepette. A jelek szerint aligha a sokat emlegetett átláthatóság és a vírus elleni védekezés.Forrás: Magyar Hírlap 
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató