2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Varga Judit: a magyar védekezés volt az egyik legsikeresebb Európában

A koronavírus-járvány során a magyar védekezés volt az egyik legsikeresebb Európában, mert hazánkban eddig sikerült elkerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket – jelentette ki az igazságügyi miniszter, amikor az Európai Unió tagállamainak nagykövetével találkozott pénteken Budapesten.Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint, Varga Judit igazságügyi miniszter a tanácskozáson beszámolt a koronavírus-járvány elleni védekezés magyarországi sikereiről, és arról, hogy szigorú szabályok mentén hogyan indulhat újra az élet Magyarországon.
A politikus elmondta, hogy a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel a kormány megakadályozta, hogy a járvány a tömeges megfertőződések szakaszába lépjen. A veszélyhelyzet kihirdetése nélkül ugyanis a szükséges intézkedéseket nem lehetett volna időben, vagy egyáltalán meghozni.
Hozzátette:
mindez azért volt lehetséges, mert a kormány számíthatott a magyar társadalom fegyelmezett és áldozatos együttműködésére.
Az igazságügyi miniszter kiemelte, hogy
a nemzetközi viszonylatban is rendkívül sikeres védekezésnek köszönhetően a kormány már május 26-án benyújtotta az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a veszélyhelyzet megszüntetését célozza.
Ugyanakkor hangsúlyozta, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, hogy a kormány továbbra is időben hozhassa meg a szükséges és arányos intézkedéseket az egészségügyi válságot okozó körülmények megelőzése, megfékezése és megszüntetése érdekében.
Amikor nehéz idők járnak, a magyar emberek mindig összefognak, és egységben, egy nemzetként segítik egymást, ez pedig erőt ad mindannyiunknak a legnehezebb időkben is
- fogalmazott Varga Judit.    MTI  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató