2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Nem állt be a genderideológia mögé, kirúgták az állásából

Egy egyetemi professzort azért rúgták ki az állásából, mert azt a véleményt osztotta, hogy szerinte igenis léteznek és fontosak a biológiai nemek. Az antropológusnak egyéb genderkritikus megszólalásai is voltak, ami miatt a diákok úgy érezték, nem biztosít biztonságos környezetet nekik és ezt jelezték a vezetésnek is – számolt be róla a V4NA Hírügynökség.Kathleen Lowrey a University of Alberta antropológiai részlegén dolgozott professzorként, nemrég azonban az egyetem távozásra kérte fel. Ez amiatt történt, mert a nő kritikusan beszélt a genderideológiáról, többek között például úgy tartotta, hogy a biológiai nemek igenis léteznek és fontosak. Ez a felfogás azonban nem tetszett a diákoknak, akik közül többen is hivatalos panaszt nyújtottak be az egyetemen a professzor ellen. A fiatalok szerint nem biztonságos környezetet teremtett Lowery a kijelentéseivel, amikor kritizálta a genderideológiát és feminista megjegyzéseket tett – írja a V4NA Hírügynökség. Az érem másik oldala viszont az, hogy Kathleen Lowrey minden kurzusa elején elmondja a diákoknak, hogy ő személyesen milyen véleményen van a nemeket illetően. Azt is hozzáteszi ilyenkor, hogy a tanulóknak nem kell egyetérteniük vele, ez csak az ő álláspontja. Lowery idei kurzusa ráadásul a nők antropológiájáról szólt, ezt pedig nehezen lehet tanítani anélkül, hogy kitérne a biológiai nemiségre és annak fontosságára.Ez azonban nem tetszett az egyetemnek, így azt mondták, Lowreynek már nincs helye náluk, miután megkapták a panaszt a diákoktól. Hivatalos indokot ugyanakkor nem adtak a nő kirúgására, csak azt mondták, hogy szerintük így lesz a legjobb a diákoknak és az egyetemnek is. Az intézmény ráadásul azon a véleményen van, hogy ha a diákok úgy érzik, veszélyben vannak egy felfogás, gondolat miatt, amivel nem értenek egyet, akkor lényegében már nem is számít, hogy igazak-e a vádak, csak az a fontos, hogy azokat kijelentették.   Az intézmény továbbá azt tartja fontosnak, hogy a diákoknak biztonságos teret biztosítsanak. Ez azonban jelen esetben azt jelenti, hogy ne legyen semmilyen, a mostani irányvonallal ellentétes véleménye senkinek, így Lowreynek sem a nemeket illetően.   A Centre for Free Expression szerint az is rendkívül aggályos, hogy egy egyetemen a diákok névtelen panasza miatt bocsáthatnak el egy elismert tanárt, csak azért, mert a fiatalok nem értenek egyet az ő álláspontjával. Így ugyanis nincs jelen a kritikus gondolkodás a fiatalokban, nem tudnak vitatkozni, ahogyan más véleményt sem elfogadni.Forrás: Magyar Nemzet
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató