2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

"Ha nincs rendőrség, nincs béke!" - Tüntettek a rendőrök Párizs belvárosában - Videó

Mint ismert, a francia rendőrök tiltakozásuk jeléül tegnap jelképesen eldobták a bilincseiket, mert  szerintük a Castaner belügyminiszter és Macron elnök védtelenné tette őket, illetve rasszizmussal is megvádolta a hatóságokat. Ennek hangot is adtak ma délelőtt a Champs-Élysées-en. Az amerikai Floyd ügy Európára is nagy hatással van. Az elmúlt napokban a belga rendőrök jelentették be a sztrájkot, mert annyira elharapódzott az erőszak ellenük, hogy kezelhetetlenné vált a helyzet. Néhány napra rá a sorozatos Black Lives Matter tiltakozások eredményeként a francia zsaruk is megunták a szarakodást. Tegnap a bilincseiket dobták el tiltakozásból, ma meg a szakszervezetek üzentek Macronéknak.A szakszervezetek felhívására több tucat rendőrségi jármű vonult fel a főváros belvárosában, ma délelőtt: Fabien Vanhemelryck, a rendőrségi szakszervezet főtitkára elmondta, hogy az utolsó csepp a pohárban a belügyminiszter beszéde volt. Figyelmeztetett,"Azok, akik nem akarják a rendőrséget, azok káoszt és diktatúrát akarnak, és akkor már nem leszünk demokratikus országban"  A rendőrök a Belügyminisztérium előtt elénekelték a francia Himnuszt is."Nincs rendőrség, nincs béke" olvasható egy transzparensen: Bede Zsolt – Vadhajtasok.huT.me/bedezsolt  |  Vk.com/bedezsolti  |  Twitter.com/BedeZsolt2
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató