2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A világ legjobb borai között van a magyar borász rozéja és vörösbora

A világ legnagyobb rozéversenyén Cannes-ban harmincnégy érmet kapott a Dúzsi Borászat – ők vezetik az éremtáblázatot.A világ egyetlen rozé kutatóintézete Dél-Franciaországban minden nemzetközi konferencián Dúzsiék egyik borát mutatja be – legutóbb egy olasz és egy francia bor mellett. A kékfrankosukat Franciaországban összehasonlították tizenhat más francia borral, és a Dúzsi kékfrankosa nyert. Párizsban pedig a világ legnagyobb borversenyén Dúzsi Tamás elhozta a nagydíjat az egyik vörösborával. Ekkora sikert magyar borász még nem ért el ilyen versenyen – más versenyeken persze születtek már óriási magyar eredmények. Dúzsi Tamás és családja több mint húsz éve kezdte, lényegében a semmiből. Aztán rövid idő alatt világhírű lett a borászat. „Jó bort kell csinálni, a prémiumot kell megcélozni, és nem elég egyszer kiválót alkotni, folyamatosan a legjobb borokat kell elkészíteni" – mondta ifj. Dúzsi Tamás.
Mindössze egy kiselejtezett hordója, egy használt fakádja és egy fúrt pincéje volt Dúzsi Tamásnak, amely ki sem volt téglázva. Így indította el a borászatát több mint két évtizede Szekszárdon. Kárpótlással jutott egy kisebb szőlőhöz, azt művelte – ő metszett, dolgozott korán reggeltől késő estig. Ahogyan mondja: maga mellé állt be a szőlősorba. Rövid időn belül a bora a világ legjobbjai közé került. Más, jó nevű borászok is azt mondják: „Nézzétek a Dúzsit, a semmiből indult, és micsoda borokat készít. Nagyon szerény körülmények között is lehet nagyon jó bort csinálni." Dúzsi Tamás büszke a családjára, és arra, hogy a legnehezebb helyzetekből is felállt. Dúzsi Tamás gyerekei is a borászattal foglalkoznak – még ha nem is mindenkinek ez a szakmája. De ahogyan mondják: bármit tanul az ember, az a borászatban hasznosítható. „Belenőttünk a borászatba. Gyerekkorban iskola után mindig dolgoztunk, vagy a szőlősorokban, vagy a pincében akadt munka, és ma is mindenki valahogyan kiveszi a részét a családi vállalkozásból" – mondta ifj. Dúzsi Tamás. A Dúzsi Borászatban forgatott az Origo – nézze meg a videót.Forrás: Origo
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató