2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Visszaszólt Kamu Gerinek a kormányzat

És a Lánchíd projektjéről is szó esik a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében.A közlemény szerint a belföldi turizmus élénkítése céljából, az ünnepségsorozat keretein belül például gasztrofesztivál, szabadtéri koncertek, Szent István-napi felvonulás, vízparti koncertek, családi programok várják majd a Budapestre érkezőket.A cél az, hogy megünnepeljük Magyarország születésnapját, miközben az ágazatban dolgozók segítséget is kapnak, hiszen a koronavírus járvány a turizmusban dolgozókat sújtotta a leginkább – írják.   A Lánchíd felújítására szánt összeg – amit a kormány még Tarlós Istvánnak ígért meg – rendelkezésre áll.   A Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat azonban a mai napig még csak kísérletet sem tett arra, hogy ezt az összeget lehívja, sőt a Lánchíd felújítására vonatkozó tender kiírására sem került még sor – fogalmaznak.   A közlemény kitér arra is, veszélyes és drasztikusan drágítja a munkát, hogy a Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat 8 hónapja halogatja a híd felújítását. Karácsony korábban közösségi oldalán azt írta, hogy "a kormány az augusztus 20-i látványpolitizálásra többet akar elkölteni, mint amennyit a Lánchíd felújítására szánnak".Forrás: 888.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató