2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Ez az ökör Index azt hazudta, hogy veszélyben van, de kiderült, hogy az is álhír

Az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kuratóriumi elnöke a Media1-nek nyilatkozva azt mondta, szerinte a konkurens 24.hu alaptalanul okozott riadalmat az Indexnél, de valójában nincs ok a pánikra.Riadólámpát kapcsolt az Index szerkesztősége vasárnap este a szabadindex.eu internetes címen, és szinte a teljes szerkesztőség aláírásával, beleértve a főszerkesztőt is, szolgálati közlemény jelent meg az Index arról, hogy nagyon komolyan veszélybe került a szerkesztőség, mivel külső befolyást próbálnak gyakorolni a szerkesztőség működésére. Dull Szabolcs főszerkesztő és a stáb többi tagja szerint a következő napokban dől el, mi lesz a szerkesztőség sorsa, tudják-e egyáltalán folytatni a munkát. A közlemény előtt a piactárs 24.hu-n megjelent egy írás, melynek két szerzője (Horváth Csaba és Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője)  közös írásukban azt írták, hogy az Indexet fel akarják darabolni, valamint megjelent az Indexnél tanácsadóként Gerényi Gábor, az Ungár Péter LMP-s politikus résztulajdonában álló azonnali.hu oldal alapító-társtulajdonosa. A cikk szerint a feldarabolást már közölték is a szerkesztőséggel. Azt is írta a 24.hu, hogy Pusztay András vezérigazgató leváltása is felmerült. 

Bodolai: Félreértésről, félretájékoztatásról van szó

  A Media1 nem sokkal ezelőtt utolérte az Index.hu-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kuratóriumának elnökét, Bodolai Lászlót, aki telefonon az Index szolgálati közleményére reagálva elmondta, hogy
szerinte félrevezették az Indexet, félreértésről van szó, hiszen Gerényi Gábor ugyan valóban kidolgozott tanácsadóként egy működési koncepciót az Index számára, csakhogy a kidolgozott koncepciót az Index.hu igazgatósága nem fogadta el, Gerényi munkája pedig már véget is ért. Bodolai László szerint az Index szerkesztőségét félrevezették, ezért most rögtön tájékoztatni fog mindenkit a valós helyzetről. Bodolai hozzátette, hogy szerinte a 24.hu úgy szivárogtatott ki üzleti titkokat piactársa igazgatósági üléséről, hogy a leírtakat torzan közölte és a megjelentek nem fedik a valóságot.
Az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátette, hogy Pusztay András vezérigazgató munkájára számítanak ezután is.
Pusztay feladata az, hogy kidolgozzon egy másik koncepciót, amivel máshogyan lehet gazdasági racionalizálást végrehajtani, ami a válság miatt ugyanakkor elkerülhetetlen. Azonban Bodolai szerint nincs szó arról, hogy szétdarabolnák az Indexet, ahogyan azt a 24.hu állította.
A Media1 kereste Dull Szabolcsot is, mit szól Bodolai szavaihoz, de a főszerkesztő azt mondta, céges ügyekről nem nyilatkozhat, és csak a megjelent szolgálati közleményt ajánlhatja figyelmünkbe.  Forrás: Media.hu
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató