2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Az ATV stúdiójában agyondícsérte a kormányt az amerikai nagykövet, a műsorvezető sokkot kapott

Nagy blama történt tegnap. Nem erre számítottak az ATV-nél.Négy hónapnyi kényszerű távollét után visszatért Budapestre David B. Cornstein, aki a számára is kötelező két hét karantént követően az első interjúját az ATV Egyenes beszéd műsorában adta.   A nagykövet a műsorban részletezte, hogy Amerikában most nagyon nehéz a helyzet. New Yorkban töltött három hónapot, elmondása szerint soha nem látott ahhoz hasonlót, ami ott fogadta. „Egy kísértetváros volt, amit láttam. New Yorkban általában éjfélkor, vagy hajnali három órakor is tele vannak az utcák. Ahogy a mondás tartja, ez az a város, amelyik sohasem alszik. Most viszont aludt, amíg ez a dolog zajlott”- magyarázta Cornstein.Úgy véli, hogy az amerikai gazdaság újra magára fog találni, és a világgazdaság is helyre fog állni.   „Szerintem Amerikában már eddig is nagyszerű munkát végeztünk ennek a beindításnak az érdekében. A kongresszus ugyan nem ért mindig egyet ezzel, de kész volt 3 billió dollárt beönteni a gazdaságba. A központi jegybank is lépett, és ők további 3 billió dollárt forgattak a gazdaságba. Így már hatezer milliárd dollár került a gazdaságba és láthatjuk is már a fordulat első jeleit”- részletezi az amerikai nagykövet. Az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatok kapcsán megjegyezte, hogy a számokat nézve elégedettek lehetnénk, ő mégsem az, szorosabb együttműködést szeretne.
„Úgy vélem, hogy az önök országa nagyon képzett munkaerővel rendelkezik. Olyanok itt a megélhetési költségek, amelyek meglehetősen alacsonyak más országokkal összevetve. Olyan kormányuk van, amely támogatja a vállalkozásokat. Tehát Magyarország csodálatos hely arra, hogy még több amerikai cég jöjjön ide, hogy gyárat építsen, szolgáltatási tevékenységet kezdjen, és kiterjessze azokat egész Európára.”
  Cornstein a magyar kormány járvánnyal kapcsolatos munkáját a számok szintjén vizsgálta:
„ha számokat nézzük, akkor láthatjuk, milyen munkát végeztek itt Magyarországon a vírus ügyében, és ez kimagasló volt.”
Cornstein hozzátette:
„Amikor elfogadták a vészhelyzetről szóló törvényt, akkor úgy éreztem, hogy maga a törvény nagyon jogos volt”
Cornstein szerint Donald Trump és Orbán Viktor nagyon jó kapcsolatot alakított ki egymással.
„Őszinte megbecsülés és barátság alakult ki kettőjük között, és szerintem ez jó Magyarország számára és jó az Egyesült Államok számára is”
- vélekedik a budapesti nagykövet.  Forrás: ATV
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató