2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Momentumosok nyalogatják a magyargyűlölő holland betyárkörtéit, Hollik tette őket helyre

Most éppen a momentumos politikus áll a sorosista holland miniszterelnök mellé, Magyarországgal szemben – fogalmaz Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán. A politikus emlékeztet, hogy a balliberális pártok újból bizonyítják, hogy Magyarország nem számíthat rájuk. Hollik kiemeli, hogy a Berg szavai szerint Európa-ellenes, ha az európai nemzetállamok saját érdekeiket követik. A kormánypárti politikus azonban ezzel szemben leszögezi, hogy erős Európát csupán az erős nemzetállamok alkothatnak.
Örülök, hogy a holland kormánypárt és Mark Rutte is azok közé a szövetségesek közé tartozik, akikkel együtt dolgozunk egy erős Unióért, és hogy megfékezzük az Európa-ellenes populisták törekvéseit.
– fogalmaz Berg saját bejegyzésében, amiből szintén kiderül, hogy a Momentumos kádergyerek sem igen vádolható elfogultsággal hazánk irányába.  
Nem történik semmi különös, csak a magyar baloldal sokadszorra bizonyítja, hogy Magyarország rájuk nem számíthat.Most éppen a momentumos politikus áll a sorosista holland miniszterelnök mellé, Magyarországgal szemben.Szerinte aki kiáll a nemzeti érdekért az “Európa-ellenes”. Ebből az is következik, hogy szerinte akkor lesz erős Európa, ha Brüsszel diktál, mindenki más kussol.Berg Dánielnek azt kéne végre megértenie, hogy nem lehet Európa érdeke az, ami egy vagy több tagállamnak elfogadhatatlan. Az EU addig volt erős amíg nem irányítani akarta a nemzetállamokat, hanem kiszolgálta őket és közös nevezőt talált közöttük: erős nemzetek = erős Európa.Persze valójában nem is erről van szó. Az a bajuk, hogy vannak országok, akik nem hajlandók elfogadni, hogy mások mondják meg mit csináljanak. Az a bajuk, hogy nem hagyjuk, hogy az Európai Unióból egy liberális átnevelő tábort csináljanak.A sorosisták támadása ellenére mi továbbra is ragaszkodunk a nemzeti érdekhez. Csak olyan megállapodást tudunk elfogadni, ami jó Magyarország számára is!
– írta Hollik István válaszbejegyzésében.     (Pestisrácok.hu)    
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató