2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Orbán: Ha nem lesz megállapodás, a holland fickót okolják

A magyar miniszterelnök kemény hangnemben beszélt a holland kormányfővel való ellentétükről.  Ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben, az Hollandiának lesz köszönhető – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben vasárnap, a következő hétéves európai uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó gazdasági helyreállítási csomagról szóló uniós csúcstalálkozó harmadik munkanapját megelőzően az MTI tudósítása szerint, bár a kormányfő oldalára kirakott videó alapján egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy "a holland fickó" (Mark Rutte holland kormányfő) miatt lesz minden.      A nemzetközi sajtónak nyilatkozva a kormányfő azt mondta, a hollandok egy olyan eszközt kívánnak bevezetni, amely ellenőrzi az uniós pénzek kifizetését és felhasználását, különösen a déli országok esetében. Orbán szerint ez az eszköz teljesen új mechanizmus a jogállamisággal összefüggésben is. Orbán szerint egy ilyen, teljesen új mechanizmus bevezetéséhez az uniós szerződések megváltoztatására van szükség. Elveti ennek szükségességét, de hajlandónak mondta magát arra, hogy megvitassa a kérdést.A holland-magyar viszonyt így kommentálta:
Nem tudom, hogy mik szerepelnek Mark Rutte holland miniszterelnök személyes okai között, hogy gyűlöli Magyarországot és személy szerint engem, de végtelenül durván támadja az országot.
Felidézte: Rutte véleménye szerint Magyarország nem tartja tiszteletben a jogállamiságot, ezért gazdasági büntetést kell alkalmazni vele szemben. Ez Orbán szerint elfogadhatatlan, ugyanis nincs döntés a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben. Orbán Viktor az EU-csúcsról azt mondta: tucatnyi helyett már csak négy sarkalatos kérdés megvitatása van hátra, ezért jó esély van a megállapodás elfogadására. A megvitatásra váró kérdések között említette a jogállamiságon túl a helyreállítási alap nagyságát, amelynek véleménye szerint megfelelő módon kell kezelnie a kialakult gazdasági válságot. Nyitott kérdés a csomagban szereplő vissza nem térítendő támogatások és hitelek aránya. Hozzátette, Magyarország nevében támogatja az olasz álláspontot, ugyanis azoknak az országoknak kell adni a pénzt, mégpedig mihamarabb, amelyeknek a legnagyobb és legsürgősebb szüksége van rá. A támogatások és hitelek arányával összefüggésben kiemelte, ha a hasonló méretű és lakosságú, hasonló bevételekkel rendelkező országoknak jutó összegeket nézzük, akkor a Magyarországnak jutó rész esetében a különbség megalázó, sokmilliárd eurós. Ezt tisztességtelennek tartja, de – mint fogalmazott – az európai egység érdekében hajlandó elfogadni egy ilyen megoldást is. A tehetősebb országoknak az uniós befizetésekből járó visszatérítésről a magyar kormányfő azt közölte, noha ezt a privilégiumukat a gazdag országok meg akarják tartani, Nagy-Britannia uniós kilépését (Brexit) követően "ezt a mechanizmust meg kell szüntetni". A civil szervezetekkel összefüggésben azt mondta, át kell gondolni uniós támogatásukat, ugyanis a kapott pénzből támadják a tagállamok kormányait. Ezért
Orbán a csúcstalálkozón azt javasolta, hogy a civil szervezetek a politikai pártokhoz hasonló elbírálásban részesüljenek az uniós támogatásoknál.
A javaslatot a tagállamok végül elvetették.   (HVG)    
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató