2021. március 03. - Kornélia
EUR : 363.85
USD : 303.03
13°

Felmondott az Indexhez tartozó Velvet vezető szerkesztője, és további 40 ember tervezi a felmondását Magyarország legnagyobb álhírgyáránál

Az indexes bulvárlap munkatársa, Pereszlényi Péter három hete adta be a felmondását.

Média1 érdeklődésére Pereszlényi megerősítette a hírt, de a távozás okairól nem kívánt nyilatkozni. Ezzel párhuzamosan az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot szerdán bocsátották el, és a portál értesülései szerint mintegy negyven dolgozó fontolgatja a felmondást.Az ATV Egyenes beszéd szerda esti adásában Szombathy Pál, a frissen kinevezett vezérigazgató beszélt arról, hogy "béna" volt a kommunikáció az alapítványi igazgató tanács és a főszerkesztő között, egy bizalomvesztés történt. A történtek ellenére Szombathy igyekezett hangsúlyozni, hogy az Index függetlensége nincs veszélyben. Szalay Dániel, a Media1.hu alapító-főszerkesztője szerint nem egyértelmű a helyzet az Index "függetlenségét" (sosem volt független - a szerk.) illetően, viszont vannak aggasztó jelek, például az a hír, hogy 40 ember tervezi a felmondását a szerkesztőségen belül, amely nagyon jelentős mozgásnak számít. Szalay szerint
nem egyszerű a mostani médiahelyzet, nem könnyű egy ilyen döntést meghozni, nem lehet tudni, ki hova tud menni. Sokan rossz hangulatban fogadták ezeket a híreket.
Forrás: ATV nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató