2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Orbán Viktor az iskolaőrségről: nem lesz Amerika Magyarország

A miniszterelnök a Kossuth rádióban részletesen beszélt az iskolaőrség bevezetéséről. Orbán Viktor tudta, hogy hatalmas vita lesz az iskolaőrség körül, mert „a liberális értelmiségiek nem rendőrt, hanem pszichológust akarnak”. Az iskolaőrökről a miniszterelnök a reggeli rádióinterjújában azt mondta:
a baj nagyobb, mint gondolnánk, kínos erről Magyarországon beszélni, hiszen az iskolai erőszak a mi magyar gyengeségünk, szégyellnivaló pontja, amit meg kell oldani, amiről beszélni kell.
  Orbán szerint vannak olyan országrészek, ahol elvadultak a dolgok, az emberi érintkezés frontján nincs tisztelete a pedagógusnak, nem a gyerek fejlődése, boldogulása a cél. Ezeken a helyeken nem garantálható, hogy a szülők és a gyerekek tisztelik a tanárokat. Hozzátette, hogy nem csak a gyerekek okoznak problémát. Elfogadhatatlan, hogy az iskolába betörő, ott hangoskodó szülők miatt a tanárok, tanítónők rettegjenek.
“Azt gondolják, hogy csapatostól be lehet menni az iskolába, ott hőzönghetnek, de Magyarországon ez nem fogadható el. A pedagógusokat meg kell védeni, nem lehetnek kiszolgáltatott helyzetben, ez elfogadhatatlan”
- jelentette ki a miniszterelnök.   Orbán Viktor a műsorban azt mondta, nem hajlandó eltűrni, hogy egy tanárnő féljen, ez erkölcsileg elfogadhatatlan állapot. Nem lehet bemenni fenyegetni senkit, ez nem történhet meg többet nálunk, cselekedni kellett, talán hamarabb is lépni kellett volna - derült ki a szavaiból.  
„Tudtam, hogy hatalmas vita lesz, mert a liberális értelmiségiek nem rendőrt, hanem pszichológust, meg őszinte párbeszédet akarnak. Ezekre szükség is van, de van egy pont, ahol már rendet kell teremteni, az a legfontosabb”
– mondta Orbán Viktor.   „Szabadság van, demokrácia van, mindenről lehet beszélni, de van egy határ, mert az iskola nem egy klubtalálkozó, hanem egy oktatási intézmény, munkahely, nemcsak a viselkedni nem tudó diáknak, hanem a padtársának is”. A miniszterelnök aztán az iskolaőrség kapcsán úgy fogalmazott:
„nem lesz Amerika ebből a szempontból Magyarország.”
  De csak ott lesz őr, ahol probléma van, ahol kérték - jelentette ki. Az iskola a tanárok számára munkahely, a gyereknek pedig az a dolga, hogy tanuljon. Ezt nem zavarhatja meg senki, a rendet minden eszközzel fenntartjuk - szögezte le a miniszterelnök, aki 491 iskolát említett a műsorban, ahol lesz iskolaőr.Forrás: ATV nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató