2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Újjászületett Mátyás kútja - Fotók

Befejeződött a magyar Trevi-kútként is emlegetett Mátyás kútjának teljes körű felújítása a budai Várban. Strobl Alajos egyik fő műve, mely 1904 óta a Budavári Palota egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciója, a Nemzeti Hauszmann Program keretében új díszkivilágítást is kapott.A 2019-ben indult Nemzeti Hauszmann Program fejlesztéseinek köszönhetően a budai Vár ma ismét a fejlődés és az újjászületés korszakát éli. 2020 elejére Hauszmann Alajos eredeti tervei és a korabeli fotók alapján újjáépült 1899-ben átadott díszes lovardája, illetve az egy évtizeddel későbbi főőrségi épülete. Bár még építési terület, de már elkészült az előbbi két épület térszintét összekötő, szintén lerombolt Stöckl-lépcső, és jelenleg is folyik a Királyi Palota egészének feltérképezése, illetve a lerombolt épületek – köztük a József főhercegi-, egykori Teleki-palota, illetve a Dísz tér délkeleti sarkán álló egykori Vöröskereszt Székház – újratervezése is. 2020. szeptember 2-ától pedig újra a régi pompájában láthatja a nagyközönség a Budavári Palotanegyed legnépszerűbb és legszebb díszkútját, a Strobl Alajos tervezte Mátyás kutat.A kutat 1904-ben, vagyis a Hauszmann Alajos tervei alapján végzett palotaátépítés utolsó szakaszában helyezték a Hunyadi udvarba, a palota Zsigmond-kápolnájának északi oldalfalára. Érdekesség, hogy Mátyást a szobrász nem hős uralkodóként vagy hadvezérként, hanem vadászként ábrázolta. Az ennek megfelelően öltözött király a szökőkút sziklatömbjének legmagasabb pontján áll, lábainál elejtett szarvas, körülötte kíséretének tagjai vadászkutyákkal. A csoport egyik oldalán, kezében sólyommal, Marzio Galeotto itáliai humanista tudós, a másikon Szép Ilonka, Vörösmarty Mihály híres balladájának szereplője látható. A vadászkürtjébe fújó, vadászat végét jelző sisakos férfialakot még a szoborcsoport átadása előtt, 1901-ben a Műcsarnokban kiállították, amelyért Strobl Alajos állami aranyérmet kapott.A szoborcsoport a II. világháború idején súlyosan megrongálódott, a középső kutyaszobornak pedig nyoma veszett. A jól értesültek szerint ugyanis annyira megtetszett Vorosilov marsallnak, hogy a háború után hazavitte magával a Szovjetunióba. Bár a kutat a rombolást követően részlegesen  helyreállították, de az azóta eltelt évtizedekben szerkezete elöregedett, a víz több helyen szivárgott, és a szennyeződések eltávolítása is időszerűvé vált. A nyolc hónapon át zajló helyszíni munkálatok során visszakerültek helyükre a vadászkutyák pórázai, csakúgy, mint Mátyás király számszeríjának húrja, megújult a szökőkút gépészete, illetve egy új kúttál építésével megoldódott a kút vízmegtartási és vízelvezetési problémája is. – A nagyapám meghatározta a századforduló Budapestjét, művei mai napig a Halászbástyánál lévő Szent István szobortól a Nemzeti Múzeum előtti Arany János szoborig sok helyen fellelhetők. A most csodálatosan megújult Mátyás kútja élete egyik legfontosabb műve volt, nagyszerű érzés látni az újjászületését – mondta a kút átadásán Stróbl Mátyás, Strobl Alajos unokája. Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyedben zajló fejlesztésekért felelős kormánybiztos pedig kiemelte, hogy miközben a Nemzeti Hauszmann Program keretében folyamatosan újulnak meg a Vár épületei, sétányai, terei és zöldfelületei, már dolgoznak a Halászó gyerekek kútjának rekonstrukcióján is, melyet várhatóan 2021 nyarán láthat újra a nagyközönség.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató