2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Liget-projekt: Nem ismerték el bűnösségüket a biztonságiakat köpdöső aktivisták

Kerítést rongáltak és bementek az építési területre.[caption id="attachment_80899" align="alignnone" width="644"] G-Ras, a hazai BLM mozgalom szervezője, aki minden tüntetésen jelen van.[/caption] Nem ismerte el bűnösségét a keddi előkészítő ülésen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az, a Liget felújítása ellen tiltakozó hét aktivista, akit korábban garázdaság, illetve rongálás miatt tárgyalás megtartása nélkül 200-250 óra közérdekű munkával sújtott a bíróság. Az ügyben 2018 novemberében tárgyalás nélkül hozott büntető végzést a Pesti Központi Kerületi Bíróság, azt a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség tudomásul vette, ám a 11 vádlott közül heten tárgyalás megtartását kérték. A vádiratot az ügyészség eredetileg 11 aktivistával szemben nyújtotta be, közülük 3 esetben a végzés jogerőssé vált, egy esetben pedig felfüggesztették az eljárást, mert a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik.Be nem jelentett tüntetés, károkozásA vádirat szerint az aktivisták 2017. július 4-én a Budapest XIV. kerület, 56-os emlékmű melletti területen előre be nem jelentett rendezvényt tartottak, hogy a Liget felújítása keretében aznapra tervezett faátültetés ellen tiltakozzanak. A rendezvényt a rendőrség feloszlatta, de az aktivisták továbbra is a helyszínen maradtak. A kordonnal elhatárolt építési területnél a vádlottak közül nyolcan, további tizenkét ismeretlen társukkal több kerítéselemet megrongáltak, amivel összesen több mint 60 ezer forint kárt okoztak. Továbbá ketten, három másik vádlott-társukkal együtt 2018. április 10-én délelőtt a Néprajzi Múzeum építkezési területét körülvevő, OSB lapokból álló kerítés egyik oldalát betörték, bementek az építkezési területre, a biztonsági őröket trágár kifejezésekkel illették, feléjük köptek, egyikük egy korábban letört OSB lap darabjával az egyik biztonsági őrt megdobta. [caption id="attachment_80900" align="alignnone" width="750"] Kamu Geri és a fideszeseket mocskoló Vajda Zoltán beszélget Koszlidérccel és Indiánnal, akiket Gyurcsányék finanszíroznak.[/caption]  Egy fiatal nő egy fához láncolta magátA Pesti Központi Kerületi Bíróság a keddi előkészítő ülést követően azonnal megkezdte az ügy tárgyalását. Az ügy elsőrendű vádlottja, egy fiatal nő vallomásában azt mondta, biztos volt benne, hogy bejelentett rendezvényen vesz részt, ő hozzáláncolta magát egy fához, azt azonban tagadta, hogy kárt okozott volna a helyszínen felállított kordonelemekben. Azt mondta, ő csak megrángatta a kordont, amikor látta, hogy tüntető társait, szerinte ok nélkül gázsprayvel lefújták a rendőrök. Az aktivisták ügyvédje azt mondta: békés demonstráció zajlott, a biztonsági őröknek és a rendőröknek ugyanakkor az volt a feladatuk, hogy ezt minden eszközzel akadályozzák meg, hogy a területen megkezdődhessen a munka. Az aktivisták elleni büntetőügy megítélése szerint a rendőri fellépésre adott válaszreakciókat tartalmazza, és az eljárást a jog kifacsarásának nevezte. Az eljárás a további vádlottak meghallgatásával november 27-én folytatódik.Forrás: MTI
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató