2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Trump: többet tettem 47 nap alatt, mint Biden 47 év alatt

Donald Trump amerikai elnök megkérdőjelezte elnökválasztási kihívója, Joe Biden eddig elért eredményeit, és kétségbe vonta a demokrata párti jelölt szellemi frissességét egy vasárnap későn este tartott nevadai kampányrendezvényen.
„Én többet tettem 47 nap alatt, mint Biden 47 év alatt”
– fogalmazott az amerikai elnök az eseményről tudósító Las Vegas Review-Journal szerint. Trump megkérdőjelezte a demokrata párti elnökjelölt szellemi frissességét a Fox televízióban vasárnap későn este sugárzott interjúban is, azt is állítva, hogy Biden valószínűleg „serkentő gyógyszereket” szed az interjúk előtt. A nevadai Hendersonban tartott kampányrendezvény három hónap óta az első nagygyűlés volt, amelyet zárt helyiségben rendeztek meg. Bírálói az elnök szemére vetették, hogy megszegte a koronavírus-járvány idején Nevadában érvényes, a társadalmi távolságtartásra vonatkozó egészségügyi ajánlásokat. Ezek értelmében ugyanis tilos 50 főnél nagyobb rendezvényt tartani a tagállam területén. Steve Sisolak, Nevada demokrata párti kormányzója vasárnap esti Twitter-bejegyzésében „felelőtlennek” nevezte Trump döntését a rendezvény megtartásáról. Az eseményen egyébként Trump azt ígérte: amennyiben a résztvevőknek bármilyen következményekkel kellene számolniuk azért, mert jelen voltak, támogatni fogja őket. Mindig veletek leszek, ne aggódjatok – fogalmazott. A The New York Times című lap a hétfői számában újabb közvélemény-kutatást közölt,   mely szerint Joe Biden vezet Donald Trump előtt   a fontos, úgynevezett csatatér államokban, vagyis ott, ahol nem egyértelműen republikánusok vagy demokrata pártiak a szavazók. A lap és a Siena College közös felmérése szerint Biden mindazonáltal el is veszítheti az elnökválasztást. A The New York Times azt írta: amennyiben a választás egyfajta népszavazás lesz Trump járványkezeléséről, akkor az elnök veszít, ám ha a rendőri erőszak, a faji egyenlőtlenségek, a The New York Times által „békés tüntetésnek” nevezett erőszakos megmozdulások befolyásolják jobban a választók döntését, akkor – mint a lap fogalmazott – „politikailag komplikáltabb a helyzet”. A lap szerint a felmérés talán legmeglepőbb eredménye: négy csatatér államban – Minnesotában, Nevadában, New Hampshire-ben és Wisconsinban – a szavazók nagy arányban nyilatkoztak úgy, hogy a „rend és a törvény” számukra fontosabb, mint a koronavírus-járvány.Forrás: hirado.hu nyomán
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató