2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Kubatov Gábor: Gyurcsány felzabál mindenkit

A Fidesz pártigazgatója és alelnöke a Heteknek adott interjújában elmondta, mit gondol az ellenzéki összefogásról. Szerinte “Gyurcsány felzabál mindenkit”, először az MSZP-t “le fogják nullázni”, majd a Jobbikot, és “felkészül a Momentum”. Emellett szó esett a Fidesz kampányairól és a Ferencváros történelmi meneteléséről.

Kubatov Gábor a Celtic és a Dinamo Zagreb elleni bravúros ferencvárosi győzelem kapcsán úgy fogalmazott, hogy az elmúlt tíz év kemény munkájának eredménye, hogy megnőtt a nemzet önbecsülése, és ez érezhető a fociban is.
Mutasd meg egy nemzet labdarúgását és megmondom, hogy milyenek a polgárai! Most már kezd kialakulni az egészséges önértékelés, hazaszeretet bennünk
– fogalmazott.
A Fidesz pártigazgatója beszélt arról is, hogyan tudná a kormánypárt hatékonyabban megszólítani a fiatalokat.
Szerintem itt van egy olyan félreértés, hogy sokan közülük azt hiszik, liberálisnak lenni lázadás, pedig valójában ma konzervatívnak lenni a legnagyobb lázadás
– vélekedett. Kubatov hozzátette, a médiafogyasztási szokások változásával a közösségi oldalakon is jóval intenzívebben kell jelen lenniük. A politikus szerint 2002-ben bebizonyították, hogy képes a konzervatív oldal arra, hogy minden támogatójával személyesen felvegyék a kapcsolatot.
A közösségi média ugyanez: össze kell fogni a jobboldali embereket, és biztatni őket arra, hogy bátran vállalják a véleményüket
– magyarázta.
 Kubatov elmondta, ő nem artja kudarcnak az őszi önkormányzati választások eredményét. Azt fájdalmasnak tartja, hogy elveszítették Budapestet, de örül annak, hogy több kerület is kormánypárti maradt. A főpolgármesterségért induló jelöltekkel kapcsolatban így fogalmazott:
A két embert nem lehet egy lapon említeni: van egy teszetosza, befolyásolható, városvezetéshez nem értő, sodródó és dilettáns, és van Tarlós István, akit nem lehet azzal vádolni, hogy ne állt volna ki a fővárosért.
A közbeszédben csak “kopasz-botrány” néven elhíresült esetekkel kapcsolatban a pártigazgató azt mondta, a számtalan lefolytatott rendőrségi vizsgálat egyike sem állapított meg semmilyen bűncselekményt, a választási irodás embereket nem ismeri, a székházat védőket pedig nem ő hívta, “maguktól jöttek”.
A Magyar Szocialista Párt esetleges megszűnésével kapcsolatban a politikus csak annyit jegyzett meg, hogy véget érne a rendszerváltás, ha “a kommunista utódpárt megszűnne”.
A soron következő borsodi időközi választással kapcsolatban Kubatov emlékeztetett, hogy az összellenzéki jobbikos jelölt, Bíró László vállalhatatlan antiszemita megjegyzésiért csak azért kért bocsánatot , mert ezt diktálta az érdeke. Hozzátette: komoly veszélynek tartja, hogy a baloldal tisztára mosdatja az ilyen antiszemita kijelentéseket tevő politikusokat.
Forrás: Hetek, PS
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató