2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kocsis Máté Gyurcsányról: ördög, Apró-villa, erőszakos, államcsőd, rendőrterror - Videó

Miután a DK, az MSZP, az LMP, valamint a Párbeszéd frakcióvezetője is reagált Orbán Viktor szavaira a Parlamentben, Kocsis Máté tette helyre a bukott diktátort.Míg a kereszténydemokrata Simicskó István csak általánosságban kritizálta az ellenzéket („ha már nem segítik a kormány munkáját, legalább ne is hátráltassák”), addig Kocsis Máté kizárólag Gyurcsány Ferenccel foglalkozott hosszú perceken át. Először Kocsis Gyurcsányt az ellenzék vezérének titulálta, majd az ördöghöz hasonlította:
Amikor Jézus 40 napig sétált a sivatagban, az ördög ott is bibliai idézetekkel kísértette
– reagált Kocsis Gyurcsány első beszédére. Ezután került elő a volt kormányfő lakhelye, a híres Apró-villa.
Aki elkobzott villában él, annak nagyon rosszul áll a moralizálás és a szegényekért való aggódás
– mondta a Fidesz frakcióvezetője. Aztán Gyurcsányt Kocsis önhitt és erőszakos embernek minősítette, és azt mondta neki, hogy „tudom, hogy nem szeret engem, se.” A 2010 előtti baloldali kormányzásról Kocsis úgy emlékezett:
kórházakat zártak be, iskolákat csuktak be, gáz árát háromszorosára emelték.
A 14 éves őszödi beszédet sem hagyta ki Kocsis Máté, amikor arról beszélt, hogy Gyurcsány rendőrökkel üldözte az akkori ellenzéke az nyílt utcán, és „akkor nem volt problémája a jogállami kérdésekkel.” Aztán „csődbe vitte az országot”, de – tette hozzá Kocsis – ettől „tekintsünk el.”  
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató